7 MIT JELENTENEK AZ EGYES ÉRDEKLŐDÉSI TERÜLETEK? Irányító – I Az ilyen érdeklődésű emberek olyan helyzetekben érzik jól magukat, ahol mindig vanmegoldandó feladat, és vállalhatják a kezdeményező, irányító, szervező szerepet. Keresik azokat a helyzeteket, ahol változatos folyamatban új kihívásokkal szembesülhetnek. Gyorsan átlátják a különféle helyzetek követelményeit, és hajlandóak a megoldás érdekében cselekedni, másokat mozgósítani, lelkesíteni, a feladatok megoldását megszervezni. Elsősorban a feladatok nagyobb összefüggéseinek kézben tartása jelenti a legfontosabb örömforrást számukra a munka során, inkább nagy vonalakban szeretik átgondolni a helyzetek megoldását, a részleteket szívesen hagyják másra. Szeretik megszervezni saját maguk és mások tevékenységét, függetlenek és önállóak saját munkavégzésük folyamatában. Nem félnek a kockázatvállalástól. Pályakörök: kereskedelem, marketing, idegenforgalom, vendéglátás Alkotó – A Az ilyen érdeklődésű emberek olyan tevékenységeket tartanak vonzónak, ahol korábbanmegszerzett ismereteik, képességeik és készségeik segítségével új, esetleg mások által még nem ismert megoldásokat találhatnak ki különféle helyzetek, kérdések, problémák megoldására. Fontosnak érezhetik azt is, hogy saját személyiségüket megmutathassák valamilyen alkotó tevékenység keretében. Lényeges számukra, hogy önállóan dolgozhassanak és új élményekkel, változatos feladatokkal találkozzanak. Munkájuk során szeretik a képzeletüket és érzéseiket használni az alkotó tevékenységhez. Pályakörök: művészet, kézművesség, szórakozás, sport Megvalósító – M Az ilyen érdeklődésű emberek fontosnak tartják, hogy jól meghatározott keretek között, pontos szabályok alapján végezhessék munkájukat. Biztonságot jelent számukra, ha tisztában vannak teendőikkel, és megnyugtató számukra, ha tudják, hogy pontosanmeddig terjed a felelősségük. A pontosan kijelölt határok között szívesen foglalkoznak aprólékos, fokozott koncentrációt igénylő feladatokkal, és szeretik a jól szervezett munkát és a logikus megoldásokat. A határidők, szabályok és pontos leírások segítik munkájukat. Váratlan meglepetésektől mentes, biztos, kiszámítható feladatokat keresnek. Szívesen dolgoznak megadott utasítások szerint, elfogadják mások irányítását és felügyeletét. Szeretik befejezni az elkezdett munkát, zavarja őket, ha amunkavégzés folyamatát meg kell szakítani. Többnyiremegszokott megoldásokat alkalmaznak, jobban kedvelik azokat a feladatokat, amelyek előre láthatóak és kiszámíthatóak. Pályakörök: gazdaság, pénzügy, üzlet/ügyvitel, adminisztráció, jog, védelem Tárgyias – T Az ilyen érdeklődésű emberek számára fontos, hogy munkájuknak belátható időn belül kézzel fogható, látható eredménye legyen. Szívesen foglalkoznak gyakorlati problémák megoldásával, kivitelezésével. Az őket érdeklő tevékenységek során szükség lehet testi ügyességre, erőkifejtésre. A gyakorlati megoldások emberei. Szívesen dolgoznak szerszámokkal vagy gépekkel. Szeretnek különböző tárgyakat javítani vagy előállítani meghatározott módszerek alapján. Fontos számukra, hogy megértsék bizonyos tárgyak és eszközök működését. Pályakörök: természet, környezet, közlekedés, szállítás, ipar Elemző – E Az ilyen érdeklődésű embereket foglalkoztatják a világ dolgai közötti összefüggések, a kapcsolatok feltárása és kutatása. Szeretnek információkat gyűjteni, kutatni. Fontos számukra, hogy egy tevékenység végzésére legyen elég idő és alkalom az elmélyülésre, a problémák részletes elemzésére, elméleti megoldások kidolgozására. Szeretnek elvont fogalmakkal dolgozni, közel áll hozzájuk a tudományos, tervezői tevékenység, elemzés, és logikai feladatok megoldása. A munkafolyamatokban szeretnek a dolgok mélyére látni és a problémák megoldásához elméleti vagy kísérleti úton eljutni. Pályakörök: műszaki pályák, tudományok Közösségi – K Az ilyen érdeklődésű emberek fontosnak tartják, hogy mások számára hasznos, fontos, segítő vagy szolgáltató tevékenységet végezhessenek. Szívesen lépnek kapcsolatba másokkal, akár üzleti ügyben, akár segítőként. Szeretnek beszélgetést kezdeményezni, közreműködni mások szükségleteinek felismerésében, problémák megoldásában. Olyan feladatokban érzik jól magukat, ahol társaságban, csapatban, munkacsoportban dolgozhatnak. Kedvelik az olyanmunkákat, ahol személyes kontaktusra van szükség. Pályakörök: oktatás, társadalom, kommunikáció, humán szolgáltatás, életmód
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=