Hymato Products Termékkatalógus

C1000 ZALMANOVA t e r m é k k a t a l ó g u s

A Hymato Products Kft. fő tevékenysége a természetes huminanyagok kutatása, valamint huminsav alapú termékek gyártása és termékfejlesztése. Termékeink alapanyagául a világviszonylatban is egyedülálló minőségű, természetes humusz ásványokat (Leonardite) használunk. Másik fő tevékenységünk a LIPOSZÓMÁS vitaminok gyártása, melyet Magyarországon elsőként valósítottunk meg. Büszkék vagyunk rá, hogy gyártó üzemünk GMP minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik, így a legmagasabb színvonallal készíthetjük termékeinket. A legismertebb termékcsaládunk a HUMINIQUM, Magyar Termék és MÉKISZ tanúsítással is rendelkezik. A Hymato Products Kft. ügyvezetője, Dr. Csicsor János vegyészmérnök, 2007-ben átvehette az Év Vállalkozója Díjat, majd 2011-ben az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) nagydíjat kapott. 2018-ban kinevezték a IHSS, Nemzetközi Huminsav Társaság (International Humic Substance Society) magyar tagozatának vezetőjének. Ugyanebben az évben, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy átvehette a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének a „Természetgyógyászatért-Díjat” valamint az Év Szakembere Díjat. Nagy szerepet vállalt a Vörösiszap katasztrófa kapcsán a területek rekultiválásában. Kísérletekkel bizonyította, hogy a Dudaron bányászott, magas huminsav tartalmú talajkondicionáló készítmény alkalmas a szennyezett területek semlegesítésére, azaz mentesítésére. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elfogadta a meggyőző kísérleteket és szerződést kötött a 700 ha szennyezett termőföld semlegesítésére. A Hymato Products Kft. tagja a Nemzetközi Huminsav Társaságnak (International Humic Substance Society) és a Nemzetközi Tőzeg Társaságnak (International Peat Society). Mezőgazdasági felhasználásra is készítünk kiegészítő-takarmányokat és talajkondícionálókat, amelyekről bővebben a www.biopol.hu oldalon tájékozódhat. Tisztelettel: Dr. Csics János tulajdonos-ügyvezető t r ts ft. f t s t r sz t s i - t t s , l i t i s l t r rt s s t r f jl szt s . r i l l il isz l t is l ll i s , t r sz t s sz s t ( r it ) sz l . si f t s I it i rt s , l t r rsz ls t l sít tt . sz r , rt z i s izt sít si r sz rr l r l zi , í l s szí ll l szít tj t r i t. l is rt t r s l I I , r r s I t sít ss l is r l zi . t r ts ft. z t j , r. si s r J s szr , - t tt z ll l z j íj t, j - z rsz s z z s i s l l isz ri ri i llít s ( ) íj t tt. - i zt I , z t zi i s rs s (I t r ti l i st i t ) r t z t z t j . z , tiszt lt t s r sz s lt, t tt r r sz t sz z ts „ r sz t sz t rt- íj t” l i t z z r íj t. sz r t ll lt r sisz t sztr f s t r l t r lti l s . ís rl t l iz ít tt , r sz tt, s i s t rt l t l j i i l szít l l s s tt t r l t s l sít s r , t sít s r . z z s i z i z t si i t l lf t z ís rl t t s sz rz st t tt sz z tt t r f l s l sít s r . t r ts ft. t j z t zi i s rs s (I t r ti l i st i t ) s z t zi z rs s (I t r ti l t i t ). z z s i f l sz l sr is szít i szít -t r t s t l j í i l t, l r l . i l. l l t j z t. iszt l tt l: Dr. sics Ján s tulajdonos-ügyvezető

Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) és 120 db kapszula (60 napi adag) A C-vitamin, a vas (Fe) a réz (Cu) és a szelén (Se) HOZZÁJÁRUL AZ IMMUNRENDSZER NORMÁL MŰKÖDÉSÉHEZ A cink (Zn) és a jód (I) HOZZÁJÁRUL ANORMÁL SZELLEMI MŰKÖDÉSHEZ A Máriatövis kivonat TÁMOGATJA A MÁJ MŰKÖDÉSÉT A mangán (Mn) és a cink (Zn) HOZZÁJÁRUL A SEJTEK OXIDATÍV STRESSZEL SZEMBENI VÉDELMÉHEZ ÁSVÁNYI ANYAGOKAT, MIKROELEMEKET, NYOMELEMEKET, C-VITAMINT, HUMINSAVAKAT ÉS MÁRIATÖVIS MAG KIVONATOT TARTALMAZÓ FOLYÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ VEGÁNTERMÉK GMO MENTES CUKORMENTES TARTÓSÍTÓSZER MENTES 82,0mg 0,2mg Huminsavak 340,0mg 42,0mg 8,2mg 3,6mg 2,6mg 0,7mg 0,1mg 24,0 µg 24,0 µg 20,0 µg 20,0 µg n.a.=nincsadat NRV%=Napibeviteli referenciaértékfelnőttekszámára Tartósítószertnemtartalmaz. NRV% NRV% NRV% Máriatövis mag kivonat 16,0% 50,0% 2kapszulanapi adagban 4 kapszulanapi adagban 1 kapszulanapi adagban 32,0% 100,0% 13,0% 12,0% 102,5% 205,0% 20,0% 40,0% 17,0% 164,0mg 0,4mg 680,0mg 84,0mg 16,4mg 7,2mg 5,2mg 1,4mg 0,2mg 48,0 µg 48,0 µg 40,0 µg 40,0 µg n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 17,5% 19,0% 22,0% 41,0mg 0,1mg 170,0mg 21,0mg 4,1mg 1,8mg 1,3mg 0,35mg 0,05mg 12,0 µg 12,0 µg 10,0 µg 10,0 µg

Hatóanyag C -vitamin Quercetin N-acetil-cisztein Cink (Zn) D3-vitamin NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek számára. NA: nincs adat. 500 mg 200 mg 100 mg 40 mg 50 µg 626 % NA NA 400% 1000% Hatóanyag 5ml napi adagban NRV% a napi adagban VEGÁNTERMÉK LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES TARTÓSÍTÓSZER MENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES LIPOSZÓMÁS EMULZIÓ C-VITAMIN, QUERCETIN, CINK ÉS D-VITAMIN TARTALMÚ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ CITROM-LIME ÍZESÍTÉSSEL Kiszerelés: 150 ml (30 napi adag) IMMUNERŐSÍTŐ A termék Cink, C- és D-vitamin tartalma hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. ANTIOXIDÁNS A termék quercetin tartalma hozzájárul a szervezet antioxidáns kapacitásának fenntartásához. CSÖKKENTI A FÁRADSÁGOT A termék C-vitamin tartalma csökkenti a fáradtságot és a kimerültséget. A termék C-vitamin tartalma hozzájárul a szervezet energia szintjének és vitalitásának fenntartásához. A quercetin hozzájárul az egészséges szervezet fenntartásához. t y -vit i r ti - til- i t i i ( ) -vit i : i vit li r f r i rt f l t r . N : ni t. t y l i i V T LI TÍV L M T T T T SÍT SZE E TES É ESÍT SZE E TES I I , I , I I I I Í I I Í Í i l : l ( i ) I Í t i , it i t t l j l i l . I I t ti t t l j l t ti i it f t t . I t it i t t l ti f t t i lt t. t it i t t l j l t i i tj it lit f t t . ti j l t f t t .

LIPOSZÓMÁS C-VITAMIN ÉS BIOFLAVONOID TARTALMÚ FOLYÉKONY ÉTREND KIEGÉSZÍTŐ NARANCS ÍZESÍTÉSSEL Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) A TERMÉK C-VITAMIN TARTALMA: Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez Védi a sejteket az oxidatív stresszel szemben Csökkenti a fáradtságot Hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez. Hozzájárul a megfelelő kollagén képződéshez LipoCell® C-vitamin liposzómákba (mikroszkopikus kapszulák) zárt C-vitamint tartalmaz, így jelentősen megnőhet az aktív hatóanyagok felszívódása a bélrendszerben. A termékben található bioflavonoid szintén jelentős mértékben hozzájárulhat a C-vitamin biológiai hasznosulásához, melyre már Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos is felhívta a figyelmet. VEGÁNTERMÉK LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES TARTÓSÍTÓSZER MENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES Hatóanyag C-vitamin Citrus bioflavonoid NRV%= Napi Beviteli Referencia érték felnőttek számára NA= nincs adat 1000 mg 10 mg 1250 % NA Hatóanyag 5 ml napi adagban NRV % 5 ml napi adagban C1000

VEGÁNTERMÉK LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES LIPOSZÓMÁS C-VITAMIN, HUMINSAVAK ÉS BIOFLAVONOID TARTALMÚ FOLYÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ MEGGY ÍZESÍTÉSSEL Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) és 500 ml (100 napi adag) A TERMÉK C-VITAMIN TARTALMA: Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez Védi a sejteket az oxidatív stresszel szemben Csökkenti a fáradtságot Hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez. Hozzájárul a megfelelő kollagén képződéshez LipoCell® C-vitamin liposzómákba (mikroszkopikus kapszulák) zárt C-vitamint tartalmaz, így jelentősen megnőhet az aktív hatóanyagok felszívódása a bélrendszerben. A termékben található bioflavonoid szintén jelentős mértékben hozzájárulhat a C-vitamin biológiai hasznosulásához, melyre már Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos is felhívta a figyelmet. C-VITAMIN Hatóanyag Hatóanyag 5 ml napi adagban NRV % 5 ml napi adagban Hatóanyag 10 ml napi adagban NRV % 10 ml napi adagban C-vitamin 500 mg 625% 1000 mg 1250% Huminsavak 2,5mg NA 5 mg NA Citrus bioflavonoid 0,5mg NA 1 mg NA NRV%=Napi Beviteli Referencia érték felnőttek számára NA=nincs adat

VEGÁNTERMÉK LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES TARTÓSÍTÓSZER MENTES LIPOSZÓMÁS VITAMINOKAT, GYÖMBÉR ÉS ASHWAGANDHA KIVONATOKAT, VALAMINT MIKROELEMEKET TARTALMAZÓ FOLYÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ, ŐSZIBARACK ÍZESÍTÉSSEL Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) A termék B2, B3, B5, B6, B9, B12 és C-vitamin tartalma hozzájárul a fáradékonyság csökkentéséhez A termék B6, B9, B12, D, A és C-vitamin tartalma valamint szelén tartalma hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez A termék B1, B6, B7, B12 és C-vitamin valamint szelén és jód tartalma hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez A termék K, D és C-vitamin tartalma hozzájárul a csontrendszer normál működéséhez A termék B6 -vitamin tartalma hozzájárul a hormonrendszer megfelelő szabályozásához LipoCell® MultiKids termék liposzómákba (mikroszkopikus kapszulák) zárt vitaminokat és növényi kivonatokat tartalmaz, így jelentősen megnőhet az aktív hatóanyagok felszívódása a bélrendszerben. Hatóanyag C-vitamin MCT por Vajsav Magnézium (Mg) Kálcium (Ca) B-3 Vitamin (niacin) E-vitamin (tokoferol) Ashwagandha kivonat B-5 vitamin (pantoténsav) Cink (Zn) B-2 vitamin (riboflavin) B-6 vitamin (piridoxil-foszfát) B-1 vitamin (tiamin) Mangán (Mn) A-vitamin (retinol) B-9 vitamin (folsav) Gyömbér kivonat (gingerol) K-vitamin (naftoquinon) Jód (I) B-7 vitamin (biotin) D-3 vitamin (colecalcipherol) Bór (B) Szelén (Se) Molibdén (Mo) Króm (Cr) B-12 vitamin (cobalamin) 440”mg 200 mg 100 mg 25,5 mg 19,3 mg 8,0 mg 7,0 mg 5,0 mg 3,0 mg 3,0 mg 0,8 mg 0,7 mg 0,6 mg 0,5 mg 400 µg 100 µg 0,1 mg 50 µg 50 µg 40 µg 20 µg 0,02 mg 20 µg 15 µg 10 µg 2,0 µg 550 % NA NA 6 % 2 % 50 % 58 % NA 50 % 30 % 57 % 50 % 55 % 25 % 50 % 50 % NA 67 % 33 % 80 % 400 % NA 36 % 30 % 25 % 80 % NRV%= Napi Beviteli Referencia érték felnőttek számára NA= nincs adat hatóanyag 5 ml napi adagban NRV % 5 ml napi adagban

VEGÁNTERMÉK LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES TARTÓSÍTÓSZER MENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES LIPOSZÓMÁS VITAMINOKAT, ASHWAGANDHA, GYÖMBÉR ÉS BORS KIVONATOKAT VALAMINT MIKROELEMEKET TARTALMAZÓ FOLYÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ MULTIVITA Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) Hatóanyagok NRV%= Napi Beviteli Referencia érték felnőttek számára NA = nincs adat Hatóanyag 5 ml napi adagban NRV% 5 ml napi adagban Vitaminok C-vitamin B3-Vitamin (niacin) E-vitamin (tokoferol) B5-vitamin (pantoténsav) B2-vitamin (riboflavin) B6-vitamin (piridoxil-foszfát) B1-vitamin (tiamin) A-vitamin (retinol) B9-vitamin (folsav) K2-vitamin (menakinon-7) B7-vitamin (biotin) D3-vitamin (colecalcipherol) B12-vitamin (cobalamin) Ásványi anyagok Jód (I) Szelén (Se) Növényi kivonatok Ashwagandha kivonat Gyömbér kivonat Fekete bors kivonat (piperin) 160 mg 17 mg 12 mg 7,5 mg 1,7 mg 1,6 mg 1,3 mg 1,1 mg 365 µg 225 µg 50 µg 50 µg 2000 IU 10 µg 60 µg 30 µg 50,0 mg 0,5 mg 0,03 mg 200 % 106 % 100 % 125 % 125 % 115 % 125 % 137 % 182 % 300 % 105 % 1000 % 192 % 40 % 55 % NA NA NA A termék B2, B3, B5, B6, B9, B12 és C-vitamin tartalma: hozzájárul a fáradékonyság csökkentéséhez A termék B6, B9, B12, D, A és C-vitamin tartalma valamint szelén tartalma: hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez A termék B1, B6, B7, B12 és C-vitamin valamint szelén és jód tartalma: hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez A termék K, D és C-vitamin tartalma: hozzájárul a csontrendszer normál működéséhez A termék B6 -vitamin tartalma: hozzájárul a hormonrendszer megfelelő szabályozásához LipoCell® Multivita termék liposzómákba (mikroszkopikus kapszulák) zárt vitaminokat és növényi kivonatokat tartalmaz, így jelentősen megnőhet az aktív hatóanyagok felszívódása a bélrendszerben. A hatóanyagok hasznosulását megnövelhetik az antioxidáns ashwagandha, gyömbér és bors kivonatok is. A vitaminok hasznosulását tovább növelhetjük magas ásványi anyag tartalmú kiegészítőkkel.

VAS MENTA LIPOSZÓMÁS VAS TARTALMÚ FOLYÉKONY ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ A készítmény fogyasztása vasfelszívódási zavarok, illetve vashiány esetén ajánlott. A vashiány és a túlzott vasbevitel is egészségügyi kockázatokkal jár. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A vas hozzájárul a vörös vérsejtek és a hemoglobin termelődéséhez A vas hozzájárul a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez A vas hozzájárul a normál metabolikus energia termelő folyamatokhoz A vas hozzájárul a szervezet normál oxigén ellátásához Kiszerelés: 150 ml (30 napi adag) VEGÁNTERMÉK GMO MENTES CUKORMENTES LAKTÓZMENTES Hatóanyag Hatóanyag5ml napi adagban NRV% a napi adagban Huminsav 100 mg NA Para-AminoBenzoesav (PABA) 50mg NA L-Arginin 50mg NA Vas (Fe) 35mg 250 NA: Nincs adat NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek számára

NÖVÉNYI KIVONATOKAT, MIKROELEMEKET ÉS HUMINSAVAT TARTALMAZÓ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ A LEKTINO hatóanyagai elősegíthetik az egészséges bélrendszer, a vércukorszint és a zsírfelszívódás egyensúlyát, valamint a normál testsúly fenntartását. A termék B3-vitamin tartalma: hozzájárul az egészséges bélnyálkahártya fenntartásához elősegíti a vér normál zsírszintjének fenntartását csökkenti a fáradtságot és kimerültséget A termék Cink (Zn) tartalma: hozzájárul a normál szénhidrát- cukor anyagcseréhez hozzájárul a normál zsír anyagcseréhez hozzájárul az egészséges bélfal fenntartásához A termék Króm (Cr) tartalma: hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához segít a normál testsúly fenntartásában A termék MSM tartalma: hozzájárul az egészséges bélmozgáshoz és gyomorműködéshez segíti a bélflóra sav-bázis egyensúlyát erősíti az immunrendszert A termék N-acetil -glucosamine tartalma: hozzájárulhat a táplálékban lévő zsír felszívódásának csökkentéséhez A termék Phaseolus vulgaris kivonat tartalma: hozzájárulhat a testsúly csökkentéséhez ® GLUTÉNMENTES LAKTÓZMENTES Kiszerelés: 60 db kapszula (30 napi adag) Hatóanyag N-Acetil-Glükózamin D-Mannóz C-vitamin Nátrium-Alginát Metil-Szulfonil-Metán (MSM) Cissus quadrangularis kivonat Huminsav Sziálsav (mucin) Növényi peptáz Gymnema Sylvestre kivonat B3-vitamin (niacin) Cink (Zn) Fahéj polifenol Phaseolus vulgaris kivonat Szelén (Se) Króm (Cr) NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek számára. NA: nincs adat. 170 mg 120 mg 113 mg 100 mg 100 mg 100 mg 90 mg 50 mg 50 mg 37,3 mg 30 mg 20 mg 20 mg 3 mg 100 µg 60 µg NA NA 142% NA NA NA NA NA NA NA 188% 200% NA NA 182% 150% Hatóanyag 2 kapszula napi adagban NRV% napi adagban

b e l s ő h a r m ó n i a

ÉLŐFLÓRÁT ÉS BUTIRÁTOT TARTALMAZÓ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ GYOMORSAV ELLENÁLLÓ VEGA KAPSZULÁBAN NRV%=Napi Beviteli Referencia érték felnőttek számára mrd =Milliárd CFU= telepképző egység -élő sejtszám Hatóanyag 150 mg 2 mrd CFU 2 mrd CFU 2 mrd CFU 2 mrd CFU 2 mrd CFU 2 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU 1 mrd CFU NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA NA Hatóanyag egy kapszula napi adagban NRV % napi adagban Nátrium butirát Lactobacillus-Rhamnosus. GG Lactobacillus acidophilus Bi dobacteriumlongum Bi dobacteriumbi dum Bi dobacterium lactis Bacillus subtilis Lactobacillus crispatus Lactobacillus- plantarum Lactobacillus reuteri Lactobacillus lactis Lactobacillus salivarius Lactobacillus paracasei Lactobacillus fermentum Lactobacillus gasseri Bi dobacteriumadolescentis Bi dobacteriuminfantis Bi dobacteriumbreve Streptococcus thermophilus Bacillus clausii Leuconostocmesenteroides Pediococcus acidilactici Pediococcus pentosaceus Lactococcus lactis sp cremoris Sacharomices Boulardi TARTÓSÍTÓSZER MENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES GLUTÉNMENTES 30 • A termékben található probiotikus élő törzsek hozzájárulhatnak az egészséges bélflóra kialakításához és fenntartásához • A termék butirát (vajsav) tartalma hozzájárulhat a normál bélfunkciók és emésztési folyamatok kialakításához • Különösen ajánljuk a terméket antibiotikus kezelések közben és után. • Támogassa a hasznos bélflórát és növelje a termék hatékonyságát rostanyagokban dús étkezéssel.

Liposzómás likopint, Q10-et, luteint, asztaxantint, zeaxantint, vitaminokat és mikroelemeket tartalmazó folyékony étrend-kiegészítő Kiszerelés: 250 ml (50 napi adag) VISION • LUTEIN hozzájárul az egészséges makula és retina fenntartásához • LIKOPIN antioxidáns, védi a szemet az oxidációtól idősebb korban • ZEAXANTIN javítja az éleslátást, csökkenti a szem-szárazságot • ASTAXANTINE növeli a retina antioxidáns szintjét, csökkenti a szem fáradtságot • A-VITAMIN szükséges a normál látáshoz • B2-VITAMIN hozzájárul a szem egészséges szerkezetének kialakulásához • C-VITAMIN védi a szemet az oxidatív stresszel szemben • FEKETE ÁFONYA KIVONAT (antociánok) hozzájárul a szem kollagén tartalmának fenntartásához idősebb korban • SZEMVIDIÍTÓ FŰ KIVONAT hozzájárul a retina normál működéséhez és csökkenti a szem fáradtságot Lipocell® Vision termék liposzómás technológiával készült. Hatóanyagai mikroszkópikus kapszulákba zárva hatékonyan szívódnak fel és fejtik ki hatásukat. VEGÁNTERMÉK TARTÓSÍTÓSZER MENTES LIPOAKTÍV FORMULA GMO MENTES CUKORMENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES Hatóanyag NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek számára. 375% NA 417% NA 100% NA NA NA NA NA NA 143 % 125 % 153 % 182 % 1000 % Hatóanyag 5 ml napi adagban NRV% napi adagban C-vitamin Q10 koenzim E-vitamin Szemvidítófű kivonat Cink Likopin Antocián Polifenol Astaxantin Zeaxantin Lutein B2-Vitamin A-Vitamin Jód Szelén D3-vitamin 300,0 mg 50,0 mg 50,0 mg 50,0 mg 10,0 mg 7,0 mg 3,0 mg 2,5 mg 2,0 mg 2,0 mg 2,0 mg 2,0 mg 1,0 mg 200,0 µg 100,0 µg 50,0 µg (2000 IU)

Béta szitoszterol, csalán és fűrészpálma kivonat, Q-10, huminsav és likopin tartalmú élőflórás étrend-kiegészítő Csalán gyökér kivonat: hozzájárul az egészséges prosztata fenntartásához Béta szitoszterol: hozzájárul a prosztata és a vese normál működéséhez Likopin: csökkenti a prosztata oxidatív károsodását Cink (Zn), Bór (B) és Szelén (Se): hozzájárulnak a prosztata egészséges működéséhez ® VEGÁNTERMÉK TARTÓSÍTÓSZER MENTES GMO MENTES CUKORMENTES ÉDESÍTŐSZER MENTES Hatóanyag Csalán gyökér kivonat Huminsavak Fűrészpálma kivonat Béta-szitoszterol Q10-koenzim Cink Vitamin-B6 Bór (B) Réz (Cu) Likopin D3-vitamin Szelén Bacillus coagulans Bacillus subtilis NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek számára. MRD =Milliárd CFU = össz csíraszám, élő sejtszám 120 mg 110 mg 80 mg 60 mg 50 mg 10 mg 5 mg 2 mg 1 mg 500,0 µg 100,0 µg (4000 NE) 100,0 µg 2,0 mrd CFU/g 2,0 mrd CFU/g NA NA NA NA NA 100,0 % 357,0 % NA 100,0 % NA 2000,0 % 182,0 % NA NA Hatóanyag 1 db kapszula napi adagban NRV% 1 db kapszula napi adagban A PROSTACELL készítmény hatóanyagai hozzájárulhatnak az egészséges prosztata működéséhez.

BIO ÉTCSOKOLÁDÁVAL BEVONT SZELETEK Összetevők: bio-kókuszvirág cukor*, bio-keményítőpor (kukorica és tápióka)*, bio-szőlőmagliszt*, bioétcsokoládé*, bio-kókuszzsír*, bio-rizsszirup*, bio-homoktövis őrlemény*, bio-grapefruitmag kivonat*, HUMINIQUM étrend kiegészítő** aszkorbát, Na-hidrogén-foszfát, Mangán-L-aszkorbát, Rézszulfát, Nátrium-borát, Kálium-jodid, Ammonium-molibdát, Nátrium-szelenit, Króm-III-klorid) *ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Az ÉDEN csokoládé szelet egyesíti magában a csokoládékkal szembeni elvárásokat es az egészséges, tudatos táplálkozás igenyeit, vagyis egészséges és Šnom. A szőlőmagban es grapefruit magban található antioxidáns polifenolok segítik a sejtek védelmét. A homoktövis magas természetes C-vitamin es ‘avonoid tartalma támogatja az immunrendszer működését. A HUMINIQUM étrend kiegeszítő magas cink es jód tartalma hozzájárulhat a normál szellemi működéshez, míg a máriatövis kivonat tamogatja a máj működését. * NRV% (ajánlott napi bevitel) NA Nincs Adat Kiszerelés: 7 és 28 db-os csomag Huminsav, Máriatövis kivonat, Kálcium-klorid, Kovasav-gél, Magnézium-L-aszkorbát,Vas-szulfát, (Fulvosav, Cink-L-

OPÁL & BOROSTYÁN kádfürdő koncentrátum Évszázados orosz hagyományok alapján, korunk elvárásaihoz illesztett, relaxáló kádfürdő koncentrátum. A bőr pórusain keresztül sok hatóanyag jobban szívódik fel, mint a bélrendszerből. A bőrt nevezhetjük egy plusz légzőszervnek és tápcsatornának is. A nem megfelelő táplálkozás, a szennyezett levegő, valamint a hagyományos kozmetikumok egy része lezárhatják a bőr pórusait. Ennek következtében a hajszálerek és kapillárisok eldugulhatnak, így nem tudnak megfelelően működni. A bőr felületén lévő kapillárisok tisztítása és tisztán tartása a mai világban különösen fontos. Ebben nyújtanak segítséget a ZALMANOVA fürdő koncentrátumok. A meleg fürdők hatására a pórusok kitágulnak és a koncentrátumok aktív hatóanyagai kifejthetik tisztító, bőrkondícionáló hatásukat. OPÁL Összetevők: AQUA, ABIES SIBIRICA OIL, AESCULUS HIPPOCASTANUM SEED EXTRACT, SALICYLIC ACID, DL-CAMPHOR, FULVIC ACID, SALIX ALBA BARK EXTRACT, BOROSTYÁN Összetevők: RICINUS COMMUNIS SEED OIL, SODIUM HUMATE, ABIES SIBIRICA OIL, AQUA, AESCULUS HIPPOCASTANUM SEED EXTRACT, OLEIC ACID, LIMONENE Kozmetikum Natúr Kiszerelés: 2 x 250 ml

BŐRREGENERÁLÓ, BŐRNYUGTATÓ ÉS HŰSÍTŐ SPRAY Kiszerelés: 30 ml KÜLSŐLEG HASZNÁLANDÓ KÉSZÍTMÉNY. A bőrfelület ápolására alkalmas hűsítő hatású készítmény. Pattanások, kisebb horzsolások, rovarcsípés esetén nyugtatja az irritált, kivörösödött bőrt. A huminsavak és a lizin elősegítik a bőr regenerálódását. A TERMÉK FŐ HATÓANYAGA A NÖVÉNYI ALKOTÓRÉSZEK ÉVEZREDES BOMLÁSI FOLYAMATAIBAN KELETKEZETT, BIOLÓGIAILAG AKTÍV HUMINSAVAK ALKOHOLOS KIVONATA. Használati utasítás: A kezelendő bőrfelületre 5-10 cm távolságból fújjuk a készítményt. Naponta több alkalommal ismételjük meg a használatot. Bőrfelületenés ruhánenyhebarna foltot hagyhat. INGREDIENTS (INCI): AQUA, ALCOHOL, GLYCERIN, SODIUM HUMATE, LYSINE, EUGENOL Mindig legyen otthon! Kozmetikum Natúr

ERJESZTETT ÉLET ÉLTETŐ ÉTKEINK VEZÉRFONAL EGY ÚJ ÖNGYÓGYÍTÓ KONYHAMŰVÉSZETHEZ ELÉRHETŐ WEBSHOPUNKBAN, KÖNYVESBOLTOKBAN, NAGYKERESKEDÉSEKBEN ÉS BIOBOLTOKBAN Abennünkélőmikroorganizmusokalapvetőenhatározzákmeg lelki állapotunkat, étvágyunkat éssóvárgásainkat. AzEmber ésabenneélőbélflóraközött egynagyonősi szövetségáll fenn.Mi tápláljukőket őkpedigmegvédenekbennünket. Ezen egyensúly fenntartásanemmás,mint azegészség fenntartása. Sajnosmáraelfelejtettükőseinkgyógyítókonyháját ésHippokratész tanácsát,miként „ételed legyenagyógyszered ”. Amegmaradt ősi hun-szkíta-magyar ételeink, valamintma is létező ázsiai hagyományokalapjánújraéleszthetőa fermentált ételeken alapulógyógyítókonyhánkkultúrája. A fermentált élelmiszerekkel a leghatékonyabbanpótolhatjukés éleszthetjükújjáameggyengült bélflórát. Ugyanakkor a fermentálás során lebomlikahizlalószénhidrátokésa környezetiméreganyagok nagy részeéskeletkezikszámoséletújító vitaminésenzim. Ez akönyv kísérletet teszarra, hogymegértsük, hol rontottukel és hogyan lehetne rendbehozni újjáéleszteni agyógyítókonyhát. AKedvesOlvasómegtalálhatjaebbenakönyvbenszámosméltatlanul elfelejtett erjesztményünk receptjét,mint például az ősi kovászésa csíntalanpalacsinta. Ezzel akönyvel nemtitkolt célunkolvasóinkat arraösztönözni, hogy otthon iselkezdjenekkísérletezni ésmegalapozni egyúj gyógyító konyhaművészetet. dr. Csicsor János

28 orvos, 11 kutató, 9 túlélő és 1 FDA-sárkányölő alkotmányjogász, akik áttörik a hallgatás falát és bemutatják az Igazságot a Rákról. Hogyan előzzük meg, hogyan kezeljük és hogyan győzzük le 100%-ban természetes módszerekkel. Az egész sorozat tökéletesen vanmegszerkesztve. Minden részét élveztem, különösen a 2, 3, 4, 5, 6 részek voltak érdekesek számomra, mert engem különösen érdekel, hogyan éljük a mindennapjainkat jobban és milyen táplálkozási szokásokat vezessünk be ahhoz, hogy megelőzzük a rákot. Gratulálok a szerzőnek és köszönöm a nagyszerű munkáját, kívánom, hogy egy napon majd több nyelvre is lefordítsák, hogy még több embernek tudjon segíteni. Yuan G., Barcelona, Spanyolország „Gyógyíthatatlan rákom volt és a Ty Bollinger könyvében említett toxinmentes kiegészítőket és táplálkozási információkat együtt alkalmaztam a hagyományos kezelésekkel. Mindenkinek, akinek rákja van, vagy ismer olyat, akinek rákja van, meg kell szereznie ezt a könyvet és el kell olvasnia fejezetről fejezetre. Azért vagyok ma is életben, mert én megtettem.” Elaine Hulliberger, A„Megnyerni a rák-ellenes csatát” című könyv szerzője, USA …indítson el ez a könyv egy mélyebb gondolkodási folyamatot és remélem, felkelti az olvasók igényét egy minőségi, egészségesebb életvitel megkezdése irányába. Dr. Bakanek György, Szülész, nőgyógyász, sport szakorvos, életmód szaktanácsadó, Budapest RÁKRÓL A Az IGAZSÁG oktató • leleplező • pusztító

www.hymato.hu HYMATO PRODUCTS KFT. 8196 Litér, külterület hrsz 034/32. E-mail: info@hymato.hu

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=