G A R D E N I N G T O O L S
RÓLUNK A Farmmix Csoport 1991-től jelen van Magyarországon és azóta egyet jelent a megbízhatósággal és a szakszerű, pontos kiszolgálással. Társaságunk fő profilja a növényvédőszer-, vetőmag-, vegyesiparcikk-, műtrágya- kereskedelem, valamint kemikáliák, vetőmagvak és műtrágyák csomagolása . Az elmúlt évek során működési területeinket elsősorban a Dunától keletre eső országrészen alakítottuk ki. CÉGÜNK AZ ELMÚLT 33 ÉV ALATT DINAMIKUSAN FEJLŐDÖTT Farmmix Csoport Széles kapcsolatrendszert alakítottunk ki a legtöbb Magyarországon jelen levő hazai és külföldi kemikáliát gyártó, illetve forgalmazó vállalattal. 2003-ban kezdte meg szamosszegi csomagolóüzemünk működését. 2004 óta saját termékkörrel rendelkezünk. Kiskerti felhasználásban siker termékeink Coragen, Laser Duplo, Spilan, Full stb. Disztribútorai vagyunk a francia Agrimer cég Agrocean termékcsaládnak és az Omex angol műtrágya termékcsaládnak. 2018-ban indítottuk el kiskertészeknek szóló Fatudor programunkat. Látogasson el weboldalunkra: fatudor.hu Az elmúlt évek során működési területeinket elsősorban a Dunától keletre eső országrészen alakítottuk ki. 2021-ben megnyitottuk 10. telephelyünket Mátészalkán. Fontos számunkra a minőség 2001 óta ISO 9001, 2007 óta ISO 14001 minőség, illetve környezetirányítási rendszert működtetünk a partnereink igényeinek minél tökéletesebb kiszolgálása érdekében. SZÉCSÉNY SZAMOSSZEG EMŐD HA JDÚBÖSZÖRMÉNY NYÍRBÁTOR DEBRECEN SÁNDORFALVA NYÍREGYHÁZA SZARVAS MÁTÉSZALKA FDM TRADE Member of the Farmmix Group FARMMIX A MEGBÍZHATÓ PARTNER! farmmixshop.hu Vegyesiparcikk kínálatunk elérhető a farmmixshop.hu weboldalon, valamint további információk honlapunkon a farmmix.hu-n is talál.
FARMMIX CSOPORT SA JÁT KISZERELÉSŰ NÖVÉNYVÉDŐ SZEREI Top termékeink a kiskerti felhasználók körében: Szőlő peronoszpóra, burgonyavész és paradicsomvész ellen preventív készítmény. hatóanyag: 80 g/kg metalaxil + 570 g/kg réz-oxiklorid kiszerelés: 30 g, 200 g, 1 kg forgalmi kategória: I./II. Coragen 20 SC Burgonyabogár és molyfajok ellen. Kontakt, felszívódó és gyomorméreg. Valódi tojásölő hatással rendelkezik, továbbá a már kikelt lárvák minden fejlődési alakja ellen hatékony. hatóanyag: 200 g/l klórantraniliprol kiszerelés: 2,5 ml, 20 ml forgalmi kategórai: II./III. Folicur Solo Szisztémikus gombaölő szer. Csonthéjasokban monília, őszibarackban levélfodrosodás, almatermésűekben lisztharmat és varasodás, szőlőben lisztharmat ellen. hatóanyag: 250 g/l tebukonazol kiszerelés: 50 ml, 250 ml forgalmi kategória: II. Armetil C Hydrostar Azonos a Vitra Rézhidroxid termékkel Széles hatásspektrumú, preventív, kontakt por alakú gombaölőszer. Baktericid és fungicid szerként is használható. hatóanyag: 77% rézhidroxid kiszerelés: 20 g, 200 g, 500 g, 10 kg, 5 kg forgalmi kategória: I./III. Meteor Azonos az Astra Rézoxiklorid termékkel. Réz alapú lemosó permetszer. A szer ellen rezisztencia kialakulás esélye kevés, kiváló esőállóságú. A növényt fizikailag erősíti. hatóanyag: 88% rézoxiklorid kiszerelés: 30 g, 500 g, 5 kg, 10 kg forgalmi kategória: I./III. Laser Duplo Hatékony rovarölő burgonyabogár, molyok és tripszek ellen. Biogazdálkodásban is alkalmazható készítmény! hatóanyag: 480 g/l spinozad kiszerelés: 2 ml, 20 ml forgalmi kategória: II./III. Signum WG Széles hatásspektrumú gombaölő szer, gyümölcs- és dísznövénykultúrákban. Megoldást jelent a legtöbb gombabetegség ellen (kivéve a peronoszpóra féléket). hatóanyag: 267 g/kg boszkalid, 67 g/kg piraklostrobin kiszerelés: 10 g, 100 g forgalmi kategória: I./III. BIO BIO BIO 2 Full 5 CS Azonos a Karate Zeon 5 CS termékkel Kártevők ellen széles hatás spektrumú rovarölő szer, hosszabb hatástartammal, UV-stabil formulációval. hatóanyag: 50 g/l lambda-cihalotrin kiszerelés: 5 ml, 50 ml, 200 ml, 1 l, 5 l forgalmi kategória: III. Mister Azonos az Amistar termékkel Gombabetegségek széles köre ellen használható készítmény hatóanyag: 250 g/l azoxistrobin kiszerelés: 10ml, 50 ml, 200 ml, 1 l forgalmi kategória: II./III.
KERTÉSZETI ESZKÖZÖK ÉS ÖNTÖZÉSTECHNIKA Szeresd a kerted
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu ÁGFŰRÉSZEK, ÁGVÁGÓK E-9141 Garden Flow ágvágó mv. E-9143 Garden Flow ágvágó mv. teleszkópos E-9142 Garden Flow ágvágó rv. E-9144 Garden Flow ágvágó rv. teleszkópos E-9145 Garden Flow sövényvágó METSZŐOLLÓK E-9147 Garden Flow metszőolló mv. alu E-9149 Garden Flow metszőolló mv. alu E-9146 Garden Flow metszőolló mv. E-9148 Garden Flow metszőolló mv. E-9150 Garden Flow metszőolló rv. alu E-9152 Garden Flow pótpenge ágvágóhoz E-9151 Garden Flow szüretelő olló alu 4
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu ÖNTÖZÉSTECHNIKA E-9105 Garden Flow Csapcsatlakozó 1/2-3/4" bm. E-9104 Garden Flow Csapcsatlakozó 3/4-1" bm. E-9108 Garden Flow Csapcsatlakozó 3/4" km. E-9095 Garden Flow Gyorscsatlakozó 1/2" E-9096 Garden Flow Gyorscsatlakozó 1/2" stop E-9097 Garden Flow Gyorscsatlakozó 3/4" E-9098 Garden Flow Gyorscsatlakozó 3/4" stop E-9107 Garden Flow Gyorscsatlakozó toldó E-9117 Garden Flow Locsoló cink szekt. +leszúró E-9109 Garden Flow Locsolópisztoly 3 funk. Turbo E-9110 Garden Flow Locsolópisztoly 6 funk. Turbo E-9115 Garden Flow Locsolópisztoly 7 funk. fém E-9113 Garden Flow Locsolópisztoly 7 funk. műa. 5
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu ÖNTÖZÉSTECHNIKA E-9114 Garden Flow Locsolópisztoly állítható fém E-9112 Garden Flow Locsolópisztoly állítható műa. E-9111 Garden Flow Locsolópisztoly sugár állítható E-9118 Garden Flow Tömlőtoldó 1/2-3/4" E-9099 Garden Flow Tömlőtoldó 1/2" E-9100 Garden Flow Tömlőtoldó 1/2" TPR E-9101 Garden Flow Tömlőtoldó 3/4" E-9102 Garden Flow Tömlőtoldó 3/4" TPR E-9103 Garden Flow Y elágazás 3/4-1" zárható E-9106 Garden Flow Y elágazás kuplungos E-9116 Garden Flow Locsoló talpas 3 karos E-9094 Garden Flow Locsoló talpas 4 funkciós E-9093 Garden Flow Locsoló talpas 8 funkciós 6
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu ÚJDONSÁGOK E-10000 E-10001 E-10003 7 Garden Flow kézi permetező 10 l Garden Flow kézi permetező 2 l Garden Flow akkumulátoros kézi permetező 2 l Garden Flow kézi permetező 2 l Garden Flow kézi permetező 5 l E-10002 Garden Flow permetező markolat 5 l - 10 literhez CF-40A E-10009 CF-02A E-10010 CF-12B Garden Flow szórócső + fej 5-10 literes permetezőhöz E-10011 CF-14B Garden Flow szórócső 16 literes permetezőhöz E-10012 CF-21B Garden Flow szórócső 16 literes akkumulátoros permetezőhöz E-10013 CF-MU-16 CF-EB16 CF-GA-10 Garden Flow akkumulátor 12 V8Ah E-10014 E-10015 Garden Flow akkumulátor töltő CF-29E CF-43E CF-61D E-10016 Szórófej kétágú Négylyukas szórófej CF-251D E-10018 CF-190D E-10017 Ötlyukas szórófej Garden Flow háti permetező akkumulátoros 16 l Garden Flow háti permetező 16 l Garden Flow permetező markolat 16 literhez CF-GA-5 E-10005 E-10008 E-10004
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu KÉZI KERTI ESZKÖZÖK RT1100B E-9951 Keskeny ültető lapát műanyag Kultivátor műanyag Villa műanyag 8 Garden Flow kézi permetező 0,5 l Garden Flow kézi permetező 1 l RT1100A E-9952 Széles ültető lapát műanyag RT1100C E-9953 RT1100D E-9954 RT0136A E-9968 RT0136B E-9969 Széles ültető lapát műanyag nyéllel Keskeny ültető lapát műanyag nyéllel Kultivátor műanyag nyéllel RT0136C E-9970 RT0136D E-9971 RT0136E E-9972 Villa műanyag nyéllel Gereblye műanyag nyéllel Villáskapa műanyag nyéllel RT0136G E-9973 RT0136H E-9974 RT0136I E-9975 Lombseprű műanyag nyéllel Gyomkiszedő műanyag nyéllel ÚJDONSÁGOK E-10006 E-10007
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu 9 KÉZI KERTI ESZKÖZÖK RT010101A E-9955 Fém ültető lapát RT010101E E-9956 Fém gereblye RT010101G E-9957 Fém villáskapa RT010101H E-9958 RT010101I E-9959 Fém lombseprű Fém gyomkiszedő RT03W02A E-9960 Széles ültető lapát fa nyéllel RT03W02B E-9961 RT03W02C E-9962 Kultivátor fa nyéllel RT03W02E E-9964 RT03W02F E-9965 RT03W02G E-9966 Keskeny ültető lapát fa nyéllel RT03W02D E-9963 Villa fa nyéllel Kapa fa nyéllel Gereblye fa nyéllel Villás kapa fa nyéllel RT03W02J E-9967 Gyomláló kés fa nyéllel 150021 E-9998 150026 E-9999 Japán típusú alumínium metszőolló mellévágó Alumínium metszőolló mellévágó ÚJDONSÁGOK
FS10 E-9140 Garden Flow ágfűrész összecsukható FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu 10 KÉZI KERTI ESZKÖZÖK 150302 E-9980 PS07 E9977 Oltóolló PS08 E9978 Garden Flow ágfűrész egyenes Garden Flow ágfűrész íves 150492 E-9979 ÚJDONSÁGOK RP7100 E-9976 150311 E-9981 Hernyózó olló Kötözőgép Garden Flow kerti szett
G A R D E N I N G T O O L S WOMEN'S LINE TERMÉSZETES, FENNTARTHATÓ KERTI SZERSZÁMOK
Súly: 2,5 kg Hosszúság: 147 cm Szélesség: 37 cm Csomag tartalma: Saraboló, gereblye, pink ásó, lila kesztyű Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő akasztóval ALAPSZETT HÖLGYEKNEK SETLD 12 E-7222 SETMN2 SETMN1 Kézi kertiszerszám alapszett 1 Súly: 0,88 kg Hosszúság: 45 cm Szélesség: 35 cm Csomag tartalma: 3 fogú villa virágokhoz, dugványozó, mini lombseprű, ültetőlapát virágokhoz, virágos kesztyű Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Kézi kertiszerszám alapszett 2 Súly: 0,85 kg Hosszúság: 45 cm Szélesség: 35 cm Csomag tartalma: 6 fogú mini kézi gereblye, kézi saraboló, széles ültető lapát, hegyes fogú gereblye, virágos kesztyű Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő akasztóval SZETTEK KERTÉSZKEDÉSHEZ E-7346 E-7345 Prémium Természetes Tartós Színes MÁR RÉGÓTA HIÁNYOZTAK A KERTBŐL A KIFEJEZETTEN HÖLGYEKNEK TERVEZETT ESZKÖZÖK! A Big Gardening női igényekre szabott termékei prémium anyagokból készültek. A csiszolt és lakkozott fa nyelek fenntartható forrásból származnak, és a különleges kezelésnek köszönhetően nem sértik fel a finom női kezeket. WOMEN'S LINE
SETMNLD FARMMIX CSOPORT KERTÉSZETI ESZKÖZÖK farmmixshop.hu MND01 MND02 MND03 MND04 PKKD NAD PRSD NAK WOMEN'S LINE ÚJDONSÁG SZETT Súly: 0,88 kg Hosszúság: 45 cm Szélesség: 35 cm Csomag tartalma: kézi lapát, kézi villáskapa, kézi kultivátor, kesztyű Kézi lapát hölgyeknek Súly: 300 g Hossz: 35 cm Szélesség: 9 cm Fém fej, gumi markolat Súly: 320 g Hossz: 32 cm Szélesség: 10 cm Fém fej, gumi markolat 3 ágú kézi kultivátor hölgyeknek Kézi gereblye hölgyeknek Súly: 270 g Hosszúság: 31cm Szélesség: 9 cm Fém fej, gumi markolat Kézi villáskapa hölgyeknek Súly: 270 g Hosszúság: 31cm Szélesség: 9 cm Fém fej, gumi markolat Kerti térdepelő párna Súly: 320 g Hossz: 32 cm Szélesség: 10 cm Fém fej, gumi markolat Térdvédő Tépőzárral könnyen fel-le vehető és méretre szabható Kényelmes Összecsukható kézi fűrész 175 mm edzett penge puha, ergonomikus fogantyú Hossz: 40 cm Szélesség: 5 cm Súly: 245 g Ellenálló anyagból, hideg és nedves felületekkel szemben Tépőzárral Térdvédő E-10081 E-10095 E-10094 E-10096 E-10097 E-10105 E-10106 E-10103 E-10093 13
Női gereblye (12 fogú) Női ásó Női lombseprű Súly: 0,2 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 13 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Női lapát FARMMIX CSOPORT KERTÉSZETI ESZKÖZÖK Súly: 0,8 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 14 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Női saraboló S23D LOMD LPMD Női keskeny lombseprű S7D Z12D MHD MSDD Női kombi kapagereblye Női fém lombseprű Súly: 0,98 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 45 cm Fej: lemezes acél Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Súly: 0,6 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 61 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő akasztóval TD Női gereblye (8 fogú) Z8D Súly: 0,52 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 30 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Súly: 0,8 kg Hosszúság: 125 cm Szélesség: 8,5 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Súly: 0,70 kg Hosszúság: 134 cm Szélesség: 21 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő akasztóval Súly: 1 kg Hosszúság: 116 cm Szélesség: 17 cm Fej: fém Nyél: fém és pcv Markolat: műanyag Súly: 1 kg Hosszúság: 116 cm Szélesség: 17 cm Fej: fém Nyél: fém és pcv Markolat: műanyag E-7206 E-7207 E-7212 E-7342 E-7211 E-7210 E-7584 E-7209 E-7208 14 farmmixshop.hu
Súly: 1,9 kg Hosszúság: 125 cm Szélesség: 20 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott bükkfa Markolat: műanyag Súly: 1,9 kg Hosszúság: 125 cm Szélesség: 20 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott bükkfa Markolat: műanyag Hegyes fém ásó LOM LPM Fém ásó Súly: 2,2 kg Hosszúság: 125 cm Szélesség: 20 cm Fej: fém Nyél: fém, pcv Markolat: műanyag LPD Ásó LOD Hegyes ásó Súly: 2,2 kg Hosszúság: 125 cm Szélesség: 20 cm Fej: fém Nyél: fém, pcv Markolat: műanyag 15 E-7215 E-7216 E-7214 E-7213 Homoklapát Csatorna ásó SDR E-8405 LD130 E-7738 Súly: 2 kg Hosszúság: 120 cm Szélesség: 16 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott bükk Markolat: műanyag Súly: 1,7 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 24 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott bükkfa Súly: 1,8 kg Hosszúság: 130 cm Fej: éles fém Nyél: lakkozott fenyő Markolat: műanyag SR farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT KERTI ESZKÖZÖK Shark attack fogazott szélű ásó E-9061 SDRR E-9062 Shark attack fogazott szélű csatorna ásó ÚJ! LP LB Homoklapát Súly: 1,3 kg Hosszúság: 120 cm Fej szélesség: 23 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott bükk E-9749 Betonsimító ÚJ! SRP Shark attack fogazott szélű szögletes ásó ÚJ! E-10139 E-10099
Négy ágú villa Súly: 1,57 kg Hosszúság: 157 cm Szélesség: 22 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott bükkfa Súly: 1,6 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 23 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott bükkfa Markolat: műanyag FARMMIX CSOPORT KERTI ESZKÖZÖK WSD3 Három ágú villa WSD 16 ZM Kerti sorhúzó (80 cm) Súly: 2,7 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 97 cm Fej: fém Nyél: lakkozott bükkfa E-7337 E-7217 E-7218 HJ120 Súly: 0,75 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 16 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő HJ160 Saraboló E-7204 Súly: Hosszúság: 120 cm Szélesség: 12 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő Saraboló E-7734 Kultivátor HNB160 E-8417 Súly: 0,65 kg Hosszúság: 135 cm Szélesség: 16 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő Súly: 10 kg Hosszúság: 116 cm Szélesség: 50 cm Fej: fém Nyél: fém farmmixshop.hu Súly: 2 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 20 cm Fej: minőségi acél Nyél: PVCvel borított fém Markolat: műanyag E-9057 Súly: 0,6 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 18 cm Fej: acél Nyél: lakkozott fenyő POD Saraboló, angolkapa WKD E-9243 Súly: 2,5 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 80 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő Saraboló HD160 E-9068 Súly: 0,8 kg Hosszúság: 120 cm Szélesség: 16 cm Fej: acél Nyél: lakkozott fenyő ZD E-8654 Kerti sorhúzó (100 cm) Ásóvilla KW Gyephenger W50 E-7737 E-10102 Gyephenger tüske ÚJ!
Csillagkapa, kultivátor SOP6 E-8418 Súly: 2,3 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 21 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő AEK Kerekes gyeplazító kultivátor Súly: 1,8 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 37 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő Kerekek: műanyag E-7356 AE Duplafejű kultivátor E-8230 Súly: 1,54 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 37 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott fenyőfa FARMMIX CSOPORT KERTI ESZKÖZÖK 17 Csillagkapa, gyeplazító SOP12 E-8419 Súly: 2,5 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 41 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő SOP Csillagkapa, kultivátor Súly: 2 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 12 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő E-7343 Gyeplazító 14 fogú Z14AE E-8406 Súly: 1,2 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 31 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott bükk Kultivátor KUZP E-7735 Súly: 1,35 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 15 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő PO Kultivátor Súly: 0,6 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 7 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyőfa E-7736 farmmixshop.hu KR Súly: 2 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 14 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő E-8669 Három ágú kultivátor Súly: 1,0 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 20 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő O Nyelezett eke E-7348
Villáskapa Súly: 800 g Hossz: 1250 mm Szélesség: 85 mm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő Kasza Fej: fém Nyél: lakkozott Súly: 700 g Hossz: 500 mm Szélesség: 310 mm Fenőkő Anyaga: electro-corondum Hossz: 230 mm Szélesség: 40 mm Súly: 200 g FARMMIX CSOPORT KERTI ESZKÖZÖK 18 Kultivátor 3 ágú Súly: 800 g Hossz: 140 cm Szélesség: 14 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő Saraboló Súly: 1100 g Hossz: 1300 mm Szélesség: 100 mm Fej: minőségi acél, rozsda és sérülés ellenálló Nyél: lakkozott fenyő MKP180 E-9747 Súly: 1000 g Hossz: 1200 mm Szélesség: 180 mm Fej: minőségi acél, rozsda és sérülés ellenálló Nyél: lakkozott fenyő Súly: 1300 g Hossz: 1300 mm Szélesség: 230 mm Fej: minőségi acél, rozsda és sérülés ellenálló Nyél: lakkozott fenyő farmmixshop.hu Súly: 400 g Hossz: 400 mm Szélesség: 100 mm Fej: minőségi acél, rozsda és sérülés ellenálló Nyél: lakkozott fenyő ÚJ! KOL OS ÚJ! KU E-9535 MPD E-9731 MK100/115 E-9745 MK100/30 E-9746 MKP230 E-9748 ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! Saraboló Saraboló Saraboló MSD E-9730 ÚJ! Kézi villás kapa Súly: 800 g Hossz: 1250 mm Szélesség: 80 mm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő E-10110
Kézi kultivátor 3 ágú MN05 E-8422 Súly: 0,21 kg Magasság: 35 cm Szélesség: 9 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa Kézi villás kapa FARMMIX CSOPORT KÉZI KERTI ESZKÖZÖK Kézi gyomkiszedő Súly: 0,2 kg Hosszúság: 35 cm Szélesség: 3,5 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa WH E-7340 MN13 Háromágú villás kapa Súly: 0,27 kg Hosszúság: 40 cm Szélesség: 6 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-7350 19 MSM Kézi gyomkiszedő WHP Súly: 0,2 kg Hosszúság: 37 cm Szélesség: 25 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-7744 Súly: 0,6 kg Hosszúság: 35 cm Szélesség: 7 cm Fej: fém Nyél: lakkozott feny E-8421 Súly: 0,6 kg Hosszúság: 35 cm Szélesség: 7 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő MPM Kézi villás kapa E-7205 Kézilapát MN01 Kézilapát virágokhoz MN02 Súly: 0,21 kg Hosszúság: 32 cm Szélesség: 8 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa Súly: 0,13 kg Hosszúság: 28 cm Szélesség: 6 cm Fej: fém, hossz jelöléssel Nyél: lakkozott fa E-7219 E-7220 farmmixshop.hu WHT MDD E-8659 Gyomkiszedő Súly: 0,9 kg Hosszúság: 135 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott fenyő E-8749 Gyomeltávolító térkőre Súly: 0,85 kg Hosszúság: 155 cm Szélesség: 12 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő ÚJ! DOL E-9536 Rugós palántázó Súly: 300 g Hossz: 230 mm Szélesség: 75 mm Anyag: fém NH E-9537 ÚJ! Gyomkiszedő kés Súly: 140 g Hossz: 300 mm Szélesség: 80 mm Fej: acél Nyél: lakkozott fa
Sarló SP45 Súly: 0,19 kg Hosszúság: 41 cm Szélesség: 31 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-7746 FARMMIX CSOPORT 20 MN04 Súly: 0,22 kg Hosszúság: 33 cm Szélesség: 11 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa Kézi gereblye 6 fogú E-8235 MN03 Gereblye 8 fogú Súly: 0,4 kg Hosszúság: 83 cm Szélesség: 15 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-7351 Talajfúró Talajfúró SWG250 SWG200 E-7740 E-7739 Kézi talajfúró / Súly: 5 kg / Hosszúság: 130 cm / Munkafej: 25 cm Fej: fém / Nyél: fém, gumi markolattal Kézi talajfúró / Súly: 3 kg / Hosszúság: 130 cm Munkafej: 20 cm / Fej: fém / Nyél: fém, gumi markolattal Zöldségfelszedő SW Súly: 0,25 kg Hosszúság: 36 cm Szélesség: 19 cm Fej: fém Nyél: fa E-8231 Súly: 0,6 kg Hosszúság: 48 cm Szélesség: 12-31 cm Fej: acélhuzal Nyél: fém DR50 Állítható kézi lombseprű fém nyéllel E-7203 KÉZI KERTI ESZKÖZÖK farmmixshop.hu ZO Gyümölcsszedő E-8670 Súly: 1,0 kg Hosszúság: 175 cm Szélesség: 15 cm Fej: acél és szövet Nyél: lakkozott fenyő SWG110 SWG80 Talajfúró Talajfúró Kézi talajfúró / Súly: 1,8 kg / Hosszúság: 130 cm Munkafej: 9 cm / Fej: fém / Nyél: fém, gumi markolattal E-9889 ÚJ! MN16 MP Bozótvágó Palántázó kanál E-9538 ÚJ! ÚJ! Súly: 2300 g Hossz: 300 mm Szélesség: 80 mm Fej: fém Nyél: lakkozott fa Hossz: 500 mm E-10101 E-10104
Súly: 0,6 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 20-39 cm Fej: acélhuzal Nyél: fém FARMMIX CSOPORT LOMBSEPRŰK GS27 Állítható lombseprű fém nyéllel DR Súly: 0,35 kg Hosszúság: 108 cm Szélesség: 15 cm Fej: acél szál Nyél: lakkozott fa Súly: 0,9 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 30-48 cm Fej: cink acél Nyél: lakkozott fenyő Állítható lombseprű fa nyéllel MN11 Lombseprű 7 fogú TR E-7221 E-7583 E-7202 H25 Lombseprű, 25 fogú E-7223 Lombseprű, 27 fogú E-7224 GPS Keskeny lombseprű Súly: 0,15 kg Hosszúság: 80 cm Szélesség: 13 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő akasztóval E-7354 B27 Műanyag lombseprű 24 fogú Súly: 0,7 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 61 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő E-7355 B20 Lombseprű Súly: 0,6 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 47 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyőfa E-7731 Súly: 0,5 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 45 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő Súly: 0,7 kg Hosszúság: 170 cm Szélesség: 61 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő 21 farmmixshop.hu T Lombseprű E-9063 Súly: 0,88 kg Hosszúság: 180 cm Szélesség: 45 cm Fej: acél Nyél: lakkozott fenyő GPXL ÚJ! Súly: 450 g Hosszúság: 183 cm Szélesség: 76 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő Lombseprű XL E-9888
Z14Z Z12 Gereblye 14 fogú Súly: 0,55 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 36 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyő Gereblye 12 fogú Súly: 1 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 30 cm Fej: minőségi acél Nyél: lakkozott fenyőfa FARMMIX CSOPORT GEREBLYÉK E-7338 E-7339 D Gereblye 20 fogú Súly: 1,1 kg Hosszúság: 165 cm Szélesség: 43 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott fenyőfa E-8229 S12 Begyűjtő gereblye 12 fogú Súly: 0,6 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 47 cm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyőfa E-7732 Z16Z Súly: 0,6 kg Hosszúság: 165 cm Szélesség: 42 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott fenyőfa Gereblye 16 fogú E-7733 OS30 Kétkézvonó Súly: 0,6 kg Hosszúság: 41 cm Szélesség: 16 cm Fej: fém Markolat: fa E-8423 Ágfűrész fa nyéllel Súly: 0,45 kg Hosszúság: 45 cm Szélesség: 5 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa PRD E-7590 NAPM NAPD Fejsze ék szett Balta ék szett E-8697 E-7349 Súly: 0,15 kg Hossz: 35 mm Szélesség: 5 cm Anyaga: fa, fém Súly: 0,2 kg Hossz: 35 mm Szélesség: 6 cm Anyag: fa, fém 22 farmmixshop.hu G32 Gereblye E-8660 Súly: 1,3 kg Hosszúság: 165 cm Szélesség: 57 cm Fej: magas minőségű acél Nyél: lakkozott fenyő Gereblye 16 fogú erősített E-9069 Súly: 1 kg Hosszúság: 163 cm Szélesség: 38 cm Fej: fém erősítéssel Nyél: lakkozott fenyőfa Z16W GP18 Súly: 350 g Hossz: 1650 mm Szélesség: 580 mm Fej: műanyag Nyél: lakkozott fenyő Gereblye 18 fogú E-9887 FAAPRÍTÁS ÚJ!
ZM50 Súly: 0,4 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 40 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: természetes Utcai Partvis (50 cm) Súly: 0,45 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 50 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: kevert Súly: 0,57 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 60 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: pvc (műanyag) PARTVISOK, SEPRŰK ZM40 Utcai Partvis (40 cm) U60 Utcai Partvis (60 cm) FARMMIX CSOPORT Súly: 0,42 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 40 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: kevert 23 E-7585 E-7336 E-7341 U25 Utcai seprű 25 cm Súly: 0,45 kg Hosszúság: 145 cm Szélesség: 25 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: pvc (műanyag) E-7586 Kerti seprű 35 cm Utcai partvis 40 cm Utcai partvis 80 cm Súly: 0,55 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 35 cm Fej: fa, nejlon sörtével Nyél: lakkozott fenyőfa Súly: 0,68 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 80 cm Fej: fa, pvc sörtével Nyél: lakkozott fenyőfa U40 U35 U80 Súly: 0,52 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 40 cm Fej: fa, pvc sörtével Nyél: lakkozott fenyőfa E-8233 E-7587 E-7589 farmmixshop.hu ZS40 Utcai partvis természetes sörtével (40 cm) E-7335 ZS30 Utcai partvis természetes sörtével (30 cm) E-9058 Súly: 0,4 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 30 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: természetes E-8667 Ipari partvis (40 cm) Nyél: lakkozott fa 28 x 1500 mm Sörték: vastag, sűrű, hosszú szálú nylon E-8668 Ipari partvis (50 cm) Nyél: lakkozott fa 28 x 1500 mm Sörték: vastag, sűrű, hosszú szálú nylon US40 E-8748 Utcai partvis kaparóval Súly: 0,6 kg Hosszúság: 160 cm Szélesség: 40 cm Fej: fa Nyél: lakkozott fenyő Sörte: nylon UP50 UP40 Padlólehúzó (55 cm) E-9066 Súly: 0,5 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 55 cm Fej: gumi és fém Nyél: lakkozott fenyő Padlólehúzó (75 cm) E-9067 Súly: 0,5 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 75 cm Fej: gumi és fém Nyél: lakkozott fenyő SP55 SP75 GLSPG60 GLSPG55 Padlólehúzó fej (60 cm) Padlólehúzó fej (55 cm) Fej: horgonyzott fémlemez, gumi Hossz: 600 mm Fej: műanyag, habszivacs Hossz: 550 mm ÚJ! ÚJ! E-10091 E-10092
FARMMIX CSOPORT GLU30 Fej: törésálló fa Szélesség: 70 mm Hossz: 230 mm SSD GLU35 GLUS30 Partvisfej fém kaparóval SWA WIKTORIA partvis fej Hossz: 280 mm Serték: műanyag Fej: műanyag 25 és 35 cm méretben Kefej fej: fa Sörték: hosszú, merev, nylon 24 farmmixshop.hu GLSG15 Kefe fej: kemény, morzsálló műanyagból Szélesség: 15 cm Sörték: merev, nylon PARTVISOK, SEPRŰK GLU25 GLUS40 GLU40 GLU50 30 és 40 cm méretben Kefe fej: fa Sörte: merev, nylon Utcai seprű Kerti seprű 30, 40 és 50 cm méretben Kefe fej: fa / Sörte: merev, nylon Utcai seprű fej Súrolókefefej ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! Kerti seprű 30 cm Seprű 35 cm SG15 E-7742 MAX E-7741 Súly: 0,45 kg Hosszúság: 165 cm Szélesség: 35 cm Fej: műanyag, PVC sörtével Nyél: lakkozott fenyőfa Súly: 0,5 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 30 cm Fej: műanyag, PVC sörtével Nyél: lakkozott fenyőfa E-10109 E-10132 Wiktoria partvis nyelezett GLSWA E-10082 E-10083 E-10089 E-10087 E-10088 E-10084 E-10085 E-10086 Hossz: 300 mm Szélesség: 80 mm GLUP30 GLUP40 E-10117 E-10118 Ipari partvis fej E-10098 ÚJ! ÚJ!
PARTVISOK, SEPRŰK FARMMIX CSOPORT 25 farmmixshop.hu SB Kőburkolat tisztító kefe Szemeteslapát és kefe DUO E-8425 Súly: 0,2 kg Hosszúság: 33 cm Szélesség: 23 cm Anyaga: műanyag Sörte: műanyag Lapát: műanyag, gumi Súly: 0,3 kg Hosszúság: 130 cm Szélesség: 10 cm Fej: fa Nyél: fenyő Sörte: fém E-7347 E-9059 Erősített utcai partvis (70-80 cm) E-9153 Súly: 0,5 kg Hosszúság: 170 cm Sörte: nylon Nyél: lakkozott fenyő Erősített ipari partvis (80 cm) E-9060 Súly: 1,5 kg Hosszúság: 170 cm Sörte: nylon Nyél: lakkozott fenyő BIG partvis kiegészítő műanyag E-9247 E-9248 Autótisztító kefe E-9056 Súly: 0,3 kg Hosszúság: 85 cm Sörte: kevert Szemeteslapát E-9065 Súly: 0,6 kg Hosszúság: 90 cm Szélesség: 35 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fenyő U70W U80W ZM80W KKL SSM ZLO ÚJ! SO BIG partvis kiegészítő fém Fém szemeteslapát SKR GLSB ÚJ! Kőburkolat tisztító kefefej KKML Burkolattisztító kaparó ÚJ! Fej: fa Sörték: fémhuzal Hossz: 100 mm Szélesség: 40 mm Anyaga: fém Fej: horganyzott fém lemezből Nyél: lakkozott fenyő Hossz: 700 mm Szélesség: 220 mm Megerősített utcai partvis fej GLU60W E-10116 E-10108 E-10090 E-10111 Hosszúság: 60 cm ÚJ!
Hosszúság: 50 cm Szélesség: 18 cm Hosszúság: 30 cm Szélesség: 18 cm FARMMIX CSOPORT FŰTÉSSZEZON ESZKÖZEI ZP30 ZP50 26 FD FPM30 E-8234 E-8413 E-8415 E-8416 Kazánlapát Kazánlapát Hamukihúzó Hamukihúzó E-8414 FPM50 Kazánlapát Hosszúság: 30 cm Szélesség: 20 cm Hosszúság: 50 cm Szélesség: 20 cm farmmixshop.hu MD60 Fatároló állvány E-9246 Kazánlapát E-9071 Piszkavas (80 cm) E-9054 Súly: 0,4 kg Hosszúság: 85 cm BIG kandalló tisztító kefe E-9238 Súly: 0,21 kg Hosszúság: 140 cm FM Súly: 0,8 kg Hosszúság: 80 cm Szélesség: 18 cm Fej: fém Markolat: lakkozott fenyő Súly: 0,3 kg Hosszúság: 60 cm Szélesség: 11 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa Rúd füstcsőkeféhez (60 cm) E-9055 Súly: 0,2 kg Hosszúság: 65 cm PDW60 PO80 SZK Füstcsőkefe E-9053 WC60E Átmérő: 6 cm Füstcsőkefe E-9052 WC50E Átmérő: 5 cm Kandalló szett E-9237 ZK Súly: 9 kg Szélesség: 60 cm Kazánlapát E-9070 FS Hosszúság: Szélesség: 14,5 cm Súly: 3 kg Szett tartalma: - kazánlapát FPM30 - piszkavas PO50 - kandalló tisztító kefe SZK - hamukíhúzó ZP30
LZP EKO30S EKO47 Súly: 0,9 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 47 cm Fej: műanyag alumínium szélekkel Nyél: fa ALUPLASTIK E-8407 E-8232 E-7591 Hólapát széles fejjel Hólapát fa nyéllel Hótoló Hólapát alu nyéllel Autós hólapát FARMMIX CSOPORT TÉLI ESZKÖZÖK Súly: 1,2 kg Hosszúság: 150 cm Szélesség: 5,5 cm Fej: műanyag alumínium szélekkel Nyél: alumínium Markolat: műanyag Súly: 0,6 kg Hosszúság: 60 cm Szélesség: 30 cm Fej: műanyag Nyél: fa Markolat: műanyag PLUG Súly: 1 kg Magasság: 44,5 cm Szélesség: 80 cm Fej: műanyag alumínium szélekkel Nyél: fém E-8420 E-8424 Súly: 1,45 kg Hosszúság: 140 cm Szélesség: 38 cm Fej: műanyag alumínium szélekkel Nyél: lakkozott bükkfa Markolat: műanyag 27 farmmixshop.hu
NÖVÉNYTARTÓK FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu PRK PRP PRS WUD ÚJ! ÚJ! ÚJ! ÚJ! ZS Veteményes jelölő zsineggel ÚJ! 28 Anyaga: fém Átmérő: 350 mm Hossz: 450 mm Anyaga: fém Átmérő: 300 mm Hossz: 400 mm Anyaga: fém Szélesség: 380 mm Hossz: 450 mm Anyaga: fa, jutazsinór Magasság: 300 mm Hossz: 8500 m Súly: 200 g E-10114 E-10113 E-10115
NÖVÉNYTÁMASZOK Növényámasz 100 cm E-8408 Magasság: 100 cm / Szélesség: 43 cm Növénytámasz 135 cm E-8409 Magasság: 135 cm / Szélesség: 43 cm Növénytámasz 35 cm E-8410 Magasság: 35 cm / Szélesség: 43 cm Növénytámasz 55 cm E-8411 Magasság: 55 cm / Szélesség: 43 cm Növénytámasz 70 cm E-8412 Magasság: 70 cm / Szélesség: 43 cm Viráglétra 60/120 cm Viráglétra 60/150 cm Viráglétra 60/180 cm Magasság: 120 cm / Szélesség: 45 cm / Anyaga: fa Magasság: 150 cm / Szélesség: 45 cm / Anyaga: fa Magasság: 180 cm / Szélesség: 45 cm / Anyaga: fa Anyaga: impregnált fenyőfa / Magasság: 120 cm / Szélesség: 60 cm Anyaga: impregnált fenyőfa / Magasság: 150 cm / Szélesség: 60 cm Anyaga: impregnált fenyőfa / Magasság: 180 cm / Szélesség: 60 cm FARMMIX CSOPORT Viráglétra 45/120 cm Viráglétra 45/150 cm Viráglétra 45/180 cm PDRL35 PDRL55 PDRL70 PDRL100 PDRL135 DRT120 DRT150 DRT180 DRD120 DRD150 DRD180 E-8398 E-8399 E-8400 E-8401 E-8402 E-8403 29 Súly: 0,2-0,55 kg Anyag: fém farmmixshop.hu 4 ágú E-9240 Gömb növénytámasz Viráglétra 75X200 cm PDRK PD75 DRT200 4 ágú E-9239 E-9245 Viráglétra 110X200 cm Magasság: 135 cm
NÖVÉNYTÁMASZOK FARMMIX CSOPORT 30 Növénytámasz 90 cm E-8676 Magasság: 90 cm Szélesség 15 cm Növénytámasz spirál 150cm E-8677 Növénytámasz spirál 180cm E-8678 Növénytámasz obeliszk 100 cm E-8679 Növénytámasz obeliszk 150 cm E-8680 Növénytámasz obeliszk 200 cm E-8681 Növénytámasz dekor létra E-8685 Magasság: 150 cm Szélesség: 26 cm Növénytámasz dekor létra E-8686 Magasság: 200 cm Szélesség: 26 cm Növénytámasz virágos E-8689 Növénytámasz pillangós E-8690 Növénytámasz 110 cm E-8674 Magasság: 110 cm Szélesség: 15 cm PDRO110 PDRO90 Növénytámasz 70 cm E-8675 Magasság: 70 cm Szélesség: 15 cm PDRO70 PDRS150 PDRS180 PDRP100 PDRP150 PDRP200 PDRKW PDRM PDRK50 Növénytámasz lugas 50 cm E-8682 Magasság: 200 cm Szélesség: 50 cm PDRK75 Növénytámasz lugas 75 cm E-8683 Magasság: 200 cm Szélesség: 75 cm PDRK100 Növénytámasz lugas 100 cm E-8684 Magasság: 200 cm Szélesség: 100 cm PDRZ150 PDRZ200 PDRD70 PDRD120 Növénytámasz létra 70 cm E-8687 Magasság: 70 cm Szélesség: 23-35 cm Növénytámasz létra 120 cm E-8688 Magasság: 120 cm Szélesség: 17-35 cm 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 5 6 7 8 7 8 39 cm x 117 cm 47 cm x 154 cm farmmixshop.hu
FARMMIX CSOPORT MNP05 SETMNP 31 MNP06 SN MNP03 MNP02 MNP04 MN10 MNP01 MN07 Súly: 0,11 kg Hosszúság: 25 cm Szélesség: 3 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-8671 Dugványozó Súly: 0,23 kg Hosszúság: 40 cm Szélesség: 13 cm Fej: fém Nyél: lakkozott fa E-8672 Kézi lombseprű E-8661 Műanyag ültetőlapát virágokhoz (széles) E-8662 Műanyag ültetőlapát virágokhoz (keskeny) E-8663 Műanyag villáskapa E-8664 Műanyag kézi gereblye (magszóróval) E-8665 Műanyag dugványozó Műanyag merítőkanál virágföldhöz E-8666 E-8673 Szemeteslapát Súly: 0,25 kg Hosszúság: 39 cm Szélesség: 23 cm Fej: fém Nyél: fém E-8646 Műanyag kézi szerszámkészlet (6 részes) zsákkal farmmixshop.hu KÉZI ESZKÖZÖK Súly: 0,5 kg Hosszúság: 20 cm Szélesség: 15 cm Fej: fém Nyél: fém Fém szemeteslapát SNM E-7344
FARMMIX CSOPORT 32 NYELEK Φ24/150 cm (fenyő) 320 g Φ28/130 cm (fenyő) 450 g (bükk) 1100 g TGW150 GW130 KKML M70 S90 Gereblyenyél Kalapácsnyél 25 cm (bükk) 70 g 36 cm (bükk) 160 g 40 cm (bükk) 210 g Baltanyél Fejszenyél 50 cm (bükk) 400 g 70 cm (bükk) 650 g 37 cm (bükk) 200 g 50 cm (bükk) 350 g 70 cm (bükk) 680 g 90 cm (bükk) 880 g farmmixshop.hu E-8889 E-8890 E-8891 E-8892 E-8893 E-8894 E-8895 E-8896 E-8897 E-8898 E-8899 E-8900 Partvisnyél 120 cm KK Nyél anyaga: lakkozott fenyő Műanyag akasztóval ellátva Hosszúság: 135 cm Fej átmérője: 24 mm E-8404 Partvisnyél 120 cm E-9064 (fenyő) Villanyél Φ36/150 cm E-9241 Csákánynyél E-9242 S70 S50 S37 M50 M36 M40 M25 W150 TK W130 90 cm (bükk) 0,88 kg Kalapácsnyél Kalapácsnyél Kalapácsnyél Kalapácsnyél Fejszenyél Fejszenyél TGW135 E-8653 Gereblyenyél (135 cm) Súly: 0,3 kg Nyél: lakkozott fenyő Gereblyenyél (150 cm) G200 E-9539 Gereblyenyél Φ28/200 cm (fenyő) Villanyél Φ36/130 cm Φ24/135 cm Φ24/150 cm M90 E-10107 Kalapácsnyél 90 cm (bükk) ÚJ! KDL Partvisnyél E-10135 120 cm Φ22/120 cm KKL Partvisnyél E-10134 120 cm Φ24/135 cm
Profi kertészeknek 33
NOBI TELESZKÓPOS ÁGVÁGÓK Hosszúnyelű metszőolló 1,0 m Hosszúnyelű metszőolló 1,5 m Hosszúnyelű metszőolló 2,0 m Nobi ágvágó 2.0 Nobi ágvágó 3.0 Nobi ágvágó 3.3 Még könnyebb vágás Kényelmes munkavégzés Könnyű - magas minőségű alumínium váz A levágott ágakat megfogja és megtartja Edzett acél pengék Könnyű alumínium váz N-126 N-128 N-129 HOSSZÚNYELŰ METSZŐOLLÓK Hosszúnyelű metszőolló 0,6 m 34 E-7874 E-7875 E-7876 E-7877 E-7878 E-7879 E-7880 farmmixshop.hu
ÁGVÁGÓK Metszőolló Pro200 180 mm Metszőolló Pro200 200 mm Szüretelőolló Pro200 200 m N-152 Futomaru ágvágó 0,8 m N-153 Futomaru ágvágó 1,0 m N-154 Futomaru ágvágó 1,5 m N-155 Futomaru ágvágó 2,0 m Futomaru teleszkópos ágvágó N-160 N-202 N-203 N-205 N-207 Sövényvágó kézi olló Pro200 280 mm METSZOOLLÓK Kiváló minőségű Hi-Carbon acél penge Könnyű, csúszásmentes alumínium-magnézium ötvözet markolat Rozsdamentes acél rugó Robusztus fogaskerekes csavar E-7881 E-7882 E-7883 E-7884 E-7885 E-7888 E-7889 E-7890 E-7891 35 Bőrtok metszőollóhoz Bőrtok szüretelőollóhoz farmmixshop.hu E-9003 E-9004 ÚJDONSÁG F típusú metszőolló
MŰANYAGCSŐVÁGÓK SÖVÉNYVÁGÓK N-370 Hidegen kovácsolt, kiváló minőségű Hi-Carbon acél pengék Nagy teherbírású fogaskerekes csavar Újra élezhető pengék Karikichi Silver sövényvágó rövid nyél Karikichi Silver sövényvágó hosszú nyél Karikichi Silver sövényvágó hosszú nyél Karikichi Silver sövényvágó hosszú nyél Karikichi teleszkópos sövényvágó 1000 Karikichi teleszkópos sövényvágó 1200 N-373 N-374 N-382 N-381 N-375 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 5 6 Mr Pipe csővágó Ø26 Mr Pipe csővágó Ø42 N-420 N-421 Éles, tartós penge / Egyenes és tiszta vágás / Könnyű súly / Egyszerű pengecsere 7 8 penge: 160 mm teljes hossz: 54 cm penge: 160 mm teljes hossz: 66 cm penge: 180 mm teljes hossz: 70 cm penge: 200 mm teljes hossz: 73 cm Sayanoko ágvágó fűrész 330 mm N-745 KÉZI FŰRÉSZ 9 36 E-7892 E-7893 E-7894 E-7895 E-7896 E-7897 E-7898 E-7904 E-7899 penge: 150 mm teljes hossz: 66-100 cm penge: 150 mm teljes hossz: 76-120 cm farmmixshop.hu
Edauchi teleszkópos fűrész 3 m Edauchi teleszkópos fűrész 4 m Edauchi teleszkópos fűrész 5 m Edauchi teleszkópos fűrész 6.5 m Edauchi penge (alkatrész) N-760 N-761 N-762 N-763 N-760-1 Teleszkópos ágvágó fűrész 1100 Teleszkópos ágvágó fűrész 1300 Teleszkópos ágvágó fűrész 1800 Teleszkópos ágvágó fűrész 3000 N-751 N-754 N-753 N-752 TELESZKÓPOS FŰRÉSZEK 37 E-7909 E-7908 E-7907 E-7906 E-7905 E-7900 E-7903 E-7902 E-7901 hossza: 40 cm farmmixshop.hu
AKKUMULÁTOROS ÁGVÁGÓK Akkus sövényvágó 1.0 m Akkus sövényvágó 1.5 m Akkus sövényvágó 2.0 m Csak nyomja meg a ravaszt és pillanatok alatt elvágja az ágakat! Hevederrel együtt Magas minőségű acél penge teflonnal borítva! Különálló akkumulátor a könnyebb kezelhetőségért N-902 N-903 N-904 Futomaru 0.75 m akkumulátorral és töltővel Futomaru 1.0 m akkumulátorral és töltővel Futomaru 1.5 m akkumulátorral és töltővel Futomaru 2.0 m akkumulátorral és töltővel Futomaru 40 penge (alkatrész) N-910 N-911 N-912 N-913 N-914 Akkumulátoros sövényvágók o Változtatható vágási szög 30 Különálló akkumulátor Könnyű, vékony szerkezet N-910 N-911 N-912 N-913 N-914 N-902 N-903 N-904 38 E-7917 E-7916 E-7915 E-7910 E-7911 E-7912 E-7913 E-7914 Nishigaki akkumulátor 7Ah E-7918 7Ah farmmixshop.hu
39 AKKUMULÁTOROS METSZŐOLLÓK Futomaru metszőolló 25 Futomaru metszőolló 35 N-928 N-938 Fenőkő Hossza: 120 mm Élrész: 21 mm Súly: 18 g Anyaga: volfra Élező Gyors, precíz vágás: 0,6 sec vágási sebesség Hosszú munkaidő, gyors töltés Különálló akkumulátor: 600 g Könnyű: 890 g akkumulátorral és töltővel akkumulátorral és töltővel MAX 25 mm MAX 35 mm Élezéshez az élező széleit használja, ne a lapos felületet, így a tompa pengék néhány mozdulattal élessé válnak. farmmixshop.hu E-8986 E-8987 E-9002 E-8861 PÓTALKATRÉSZEK - markolatok - pengék - csavarok - akkumulátorok
FitoMaxx FARMMIX CSOPORT SA JÁT GYÁRTÁSÚ LOMBTRÁGYA CSALÁDJA FitoMaxx Nitrogén oldat Tápelem tartalom 15% N Kiszerelés: 1; 5; 20 l minden kultúrában Felhasználható: nitrogénhiány megelőzésére,kezelésére. Dózis: 3-5 l/alkalom, tápoldatozásra 1-5 l/alkalom FitoMaxx Réz oldat Tápelem tartalom 3% Cu Kiszerelés: 1; 5; 20 l Felhasználható: minden kultúrában rézhiány megelőzésére, kezelésére. Dózis: 4-5 l/ha FitoMaxx Cink oldat Tápelem tartalom 3% Zn Kiszerelés: 1; 5; 20 l minden Felhasználható: kultúrában cinkhiány megelőzésére, kezelésére. Dózis: 2-4 l/ha FitoMaxx Általános lombtrágya Tápelem tartalom 6,25% N; 3,75% P O ; 5% K O 2 5 2 Kiszerelés: 5 l, 20 l Dózis: Tápoldatozásra 0,1-0,2% töménységben. levéltrágyaként: 0,2-0,4%; szántóföldi kultúrákban: 3-6 l/ha/alkalom; zöldség és gyümölcs kultúrákban: 5-10 l/ha/alkalom FitoMaxx Kén oldat Tápelem tartalom 15% N, 55% SO3 Kiszerelés: 20 l Dózis: 4-6 l/ha Felhasználható: minden kultúrában kénhiány megelőzésére és kezelésére FitoMaxx Vas oldat Tápelem tartalom 4% Fe Kiszerelés: 1 l; 5 l Dózis: levéltrágyázásra 3-5 l/ha 2-5 alkalom; tápoldatozásra 0,2% oldat 2-5 alkalommal Felhasználható: szántóföldi és kertészeti kultúrákban vashiány megelőzésére és kezelésére BIO BIO Mikor is lehet igazán fontos, hogy lombtrágyát használjuk? Ha csökkenteni akarjuk a környezeti hatásokat. Ilyenkor a lombon keresztüli tápelem-utánpótlás sokkal hatékonyabb. Ha megelőzni illetve kezelni akarjuk a tápanyaghiányt. / Ha ki akarjuk küszöbölni a kedvezőtlen talajviszonyokat. Ha egy adott növényi szerv pl.: gyümölcsöknél a termés közvetlen tápanyag-utánpótlása vagy tápanyag hiányának megelőzése a cél. Ha mély gyökerezésű növények tápanyagellátása a cél. Zöldségfélék, gabonafélék, kukorica, napraforgó, repce, gyümölcsfélék, szőlő és dísznövények levéltrágyázására és tápoldatozására egyaránt alkalmas. Elsősorban a gyökeresedés fázis utáni nitrogén igényes, intenzív zöldtömeg képzéséhez ajánlott az alkalmazása. Használata különösen ajánlott só érzékeny kultúrák táplálására. FitoMaxx Örökzöld Tápelem tartalom 6% N, 9% MgO Kiszerelés: 1l Dózis: levéltrágyázásra: 1-1,5% töménységben 2-3 hetente; tápoldatozásra: max. 1% töménységben 2-3 hetente Felhasználható: Fenyőfélék, tujafélék és télen-nyáron pompázó örökzöldek lombtrágyázására és tápoldatozására alkalmas. Betegség megelőzésére és a kondíció javítására egyaránt alkalmas. Felhasználható: 40
balták fejszék bakrács szerszámok
E-7517 E-7515 Balta 0,6 kg Balta 0,8 kg Balta 1 kg 62 cm E-7516 FARMMIX CSOPORT 42 E-7522 Balta 1 kg Hasító balta 1 kg E-8376 E-8383 Hasítóékes balta 1 kg E-8374 Balta 0,6 kg Balta 0,8 kg E-8375 farmmixshop.hu
FARMMIX CSOPORT Fejsze 1,25 kg 82 cm Fejsze 1,5 kg 82 cm Fejsze 2 kg 82 cm Hasító fejsze 2,7 kg E-8267 43 E-8266 E-7518 E-7519 E-7520 E-7521 E-8268 E-8377 Fejsze 1,25 kg Hasító fejsze 2,7 kg Hasító fejsze 3,6 kg Hasító fejsze 3,6 kg E-7523 Hasítóékes fejsze 2 kg farmmixshop.hu
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu Fejsze üvegszálas nyéllel 1 kg, 600 mm Fejsze üvegszálas nyéllel 1,5 kg, 800 mm Fejsze üvegszálas nyéllel 1,25 kg, 700 mm Fejsze üvegszálas nyéllel 800 g, 460 mm Fejsze üvegszálas nyéllel 600 g, 360 mm E-9250 E-9251 E-9252 E-9253 E-9254 44 E-10034 Balta 500 g Bozótvágó 54 cm Bozótvágó 45 cm E-10035 E-10036 ÚJ! ÚJ!
FARMMIX CSOPORT E-8384 E-8378 E-8380 E-8381 E-8382 Fejsze 1,5 kg Fejsze 1,6 kg E-8379 Fejsze 2 kg Hasító fejsze 2,7 kg Hasító fejsze 2,7 kg Hasító fejsze 2 kg 45 farmmixshop.hu
Kalapács 5 kg Kalapács 0,4 kg 33 cm E-7526 E-7527 Kalapács 0,6 kg 33 cm Kalapács 0,8 kg 33 cm E-7528 E-7529 FARMMIX CSOPORT 46 E-8265 E-8370 Kőtörő kalapács 1 kg Kalapács 3 kg E-7514 Kőtörő kalapács 1 kg Palázó kalapács 0,6 kg E-7513 farmmixshop.hu
Csákány 2,5 kg 90 cm Csákány 1,5 kg 90 cm E-7525 E-8387 E-8371 E-8372 FARMMIX CSOPORT 47 Kőtörő kalapács 1,5 kg Kőtörő kalapács 2 kg Kőtörő kalapács 4 kg E-8373 Kőtörő kalapács 4 kg Palázó kalapács 0,6 kg E-8386 E-7524 E-8385 Kőtörő kalapács 5 kg E-8392 Csákány 2,5 kg farmmixshop.hu
FARMMIX CSOPORT E-7541 E-7286 Maxfeel női kesztyű Maxfeel fekete kesztyű EXTRA MINŐSÉG EXTRA MINŐSÉG 48 farmmixshop.hu Modell: SC-8608A Akkumulátor: Li-Ion, 16,8V / 2,0Ah (2db) Max. Teljesítmény: 840W Töltési feszültség: 110-240V Töltési idő: 2-4 óra Működési idő: kb 1-3 óra (akkumulátorról) Vágási átmérő: 30 mm-ig Digitális kijelző: igen Súly: 0,74 kg Akkumulátor súlya: 0,26 kg Garancia: 12 hónap ÚJ! E-8883 Akkus metszőolló Boho női kesztyű méret: 6 / E-9255, 7/E-9256 8/E-9257 Kesztyű ültetéshez méret: 7/E-9258, 8/ E-9259, 9/E-9260 ÚJ! ÚJ!
FARMMIX CSOPORT 49 farmmixshop.hu Midseason kesztyű Rameau kesztyű Maxipro kesztyű Maxgrip kesztyű One4all kesztyű Maxteen pink Újdonság! Maxtop kesztyű Maxteen blue E-8881 E-8882 9 méret E-7770 10 méret E-7771 8 méret E-7767 9 méret E-7768 10 méret E-7769 11 méret E-8870 Női Miss kesztyű 9 méret E-7761 10 méret E-7762 11 méret E-8869 12 méret E-7763 9 méret E-7766 10 méret E-7764 11 méret E-7765 Canada kesztyű 7 méret E-8871 9 méret E-7775 9 méret E-7776 10 méret E-7777 6 méret E-8872 7 méret E-8873 8 méret E-8874 6 méret E-8875 7 méret E-8876 8 méret E-8877 Női Nerine kesztyű 8 méret E-8878 9 méret E-8879 10 méret E-8880
KÉSZLETKISÖPRÉS KIFUTÓ TERMÉKEK 2025-ben
Töltsünk együtt több időt a kertben MAGASÁGYÁSOK
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu 25%-kal kevesebb fa anyagból MAGASÁGYÁS ECO 120 x 80 barna E-9336 MAGASÁGYÁS PROFESSIONAL 120 x 80 MAGASÁGYÁS PROFESSIONAL 80 x 60 természetes fa E-9339 természetes fa E-9341 Újdonság! 52 MAGASÁGYÁS ECO 120 x 80 fekete E-9334 MAGASÁGYÁS ECO 80 x 60 fekete E-9337 MAGASÁGYÁS ECO 120 x 80 MAGASÁGYÁS ECO 80 x 60 természetes fa E-9333 természetes fa E-9353 MAGASÁGYÁS ECO 120 x 80 MAGASÁGYÁS ECO 80 x 60 szürke E-9335 szürke E-9338 stabilabb, tartósabb, vastagabb oldalfalak MAGASÁGYÁS PROFESSIONAL 120 x 80 MAGASÁGYÁS PROFESSIONAL 80 x 60 szürke E-9340 szürke E-9541
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu FŰSZERLÁDA 80x30 FŰSZERLÁDA 60x40 természetes fa és fekete szín természetes fa és fekete szín BÉLÉS GYOMOK ELLEN 120X80 80X60 53 ÖNÖNTÖZŐ RENDSZER MAGSÁGYÁSHOZ NAGY 37x37x18 VÉDŐTÁLCA MAGSÁGYÁS ALÁ MŰANYAG 120x80 E-9352 ÖNÖNTÖZŐ RENDSZER MAGSÁGYÁSHOZ KICSI 55x37x18 E-9503 VÉDŐTÁLCA MAGSÁGYÁS ALÁ MŰANYAG 80x60 E-9342 E-9343 VÉDŐPEREM CSIGÁK ELLEN 120X80 fém E-9346 VÉDŐPEREM CSIGÁK ELLEN 80X60 fém E-9347 E-9344 E-9348 / E-9349 E-9350 / E-9351 E-9345
FARMMIX CSOPORT farmmixshop.hu DUCANIT Kalcium-nitrát Lubofos 12 COMPLEX 15/15/15+8SO +Zn 3 prémium NITROGÉN Szuperfoszfát SPG 18% Karbamid Extra Árnyéktűrő fűmagkeverék Mediterrán fűmagkeverék Szárazságtűrő fűmagkeverék MEDITERRÁN 1 kg = 2 20-25 m FŰKEVERÉK TALAJ IRÁNT KEVÉSBÉ IGÉNYES RÖVID IDŐ ALATT SZÉP ZÖLD GYEPFELÜLET KEVESEBB PÁROLOGTATÁS, GYORS ÉS NAGYON JÓ VÍZHASZNOSÍTÁS KIVÁLÓ ELLENÁLLÓSÁG A KÜLSŐ STRESSZHATÁSOKKAL SZEMBEN 1 kg PREMIUM Pázsit fűkeverék Sport fűkeverék 2 1 kg = 25 m TAPOSÁSTŰRŐ FŰKEVERÉK TALAJ IRÁNT KEVÉSBÉ IGÉNYES GYORS, ERŐTELJES NÖVEKEDÉS, RÖVID IDŐ ALATT SZÉP GYEP 1 kg PREMIUM Taposástűrő fűmagkeverék MŰTRÁGYÁK 54 FŰKEVERÉKEK Újdonság!
ÖNÖNTÖZŐ VIRÁGCSEREPEK ÖNÖNTÖZŐ BALKONLÁDÁK KASPÓK ÉS CSEREPEK MADÁRETETŐK ÉS ITATÓK MICROGREEN CSÍRANEVELŐ EDÉNY MOBIL ÜVEGHÁZ BELTÉRI ÉS KÜLTÉRI KOMPOSZTÁLÓK
56
Ø 29 - E-7701 SIESTA fali önöntöző cserép SIESTA önöntöző cserép E-7704 E-7706 - Ø 25 - Ø 30 NARCIS kaspó E-7675 E-7677 E-7679 E-7681 Ø 23 - Ø 28 - Ø 31 - Ø 35 - E-7674 E-7676 E-7678 E-7680 Ø 23 - Ø 28 - Ø 31 - Ø 35 - SIESTA önöntöző cserép E-7703 E-7705 - Ø 25 - Ø 30 Ø 29 - E-7702 SIESTA fali önöntöző cserép Begonia cserép antracit Begonia cserép csoki 57 Begonia cserép taupe Begonia cserép terrakotta 20x20 E-9263 20x20 E-9265 30x30 E-8499 30x30, E-8498 35x35, E-8500 farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT Siesta önöntöző cserép Ø 25 - E-9313 Ø 30 - E-9315 Siesta önöntöző cserép Ø 25 -E-9314 Ø 30 - E-9316 Bergamot önöntöző cserép szürke 35x35 E-9312 35x35 E-8501 40x40 E-8180 50x50 E-8502 20x20 E-9264 40x40, E-7682 50x50, E-7683 Bergamot önöntöző cserép antracit 50x50 E-9271 csoki antracit taupe Ø 28 - E-9261 Ø 31 - E-9262 Ø 35 - E-9273 Lotos cserépalátét csoki 20x20 E-9800 25x25 E-9270 30x30 E-9287 35x35 E-9290 40x40 E-9293 50x50 E-9296 taupe 20x20 E-9799 25x25 E-9269 30x30 E-9285 35x35 E-9288 40x40 E-9291 50x50 E-9294 terrakotta 20x20 E-9798 25x25 E-9268 antracit 30x30 E-9286 35x35 E-9289 40x40 E-9292 50x50 E-9295 35x35 E-9274 40x40 E-9275 50x50 E-9276
Perla kaspó antracit Ø 25 - E-7687 Perla kaspó gyöngyház lila Ø 25 - E-7688 Ø 25 - E-7689 Ø 30 - E-7690 Perla kaspó gyöngyház Perla kaspó vörösbor Ø 30 - E-7692 Ø 11 - E-7695 Rosmarin önöntöző kaspó, elefántcsont fűszernövényeknek Ø 11 - E-7694 Perla kaspó gyöngyház zöld Ø 30 - E-7691 Rosmarin önöntöző kaspó, sárga-zöld fűszernövényeknek OLA kaspó Ø 16 cm, E-7684 OLA kaspó Ø 16 cm, E-7686 OLA kaspó Ø 13 cm, E9566 Ø 16 cm, E-7685 Triola virágláda 38 cm, E-7719 Triola virágláda 38 cm, E-7720 Triola virágláda 38 cm, E-7721 58 farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT Rosmarin önöntöző kaspó, antracit fűszernövényeknek Ø 11 - E-7693 taupe 24 cm E-9281 26 cm E-9266 28 cm E-9284 30 cm E-9267 35 cm E-9795 antracit 20 cm E-8612 24 cm E-9282 26 cm E-8614 28 cm E-8616 30 cm E-8618 35 cm E-9796 Tulipán cserépalátét csoki 20 cm E-8611 24 cm E-9283 26 cm E-8613 28 cm E-8615 30 cm E-8617 35 cm E-9797 terrakotta 24 cm E-9280 35 cm E-9794
Ø 14, E-8505 Ø 18, E-9279 Ø 18, E-8507 Ø 18, E-8506 Ø 18, E-8508 Luna kaspó elefántcsont Luna kaspó cseresznye Luna kaspó olivazöld Luna kaspó antracit Ø 14, E-8503 Ø 18, E-9277 Ø 14, E-8504 Ø 18, E-9278 Luna kaspó méz Luna kaspó piros Doppio önöntöző virágláda 38 cm, oliva E-7723 Doppio önöntöző virágláda 38 cm, sárga E-7722 Doppio önöntöző virágláda 38 cm, szürkéskék E-7724 FINCH madáritató és fürdő E-7699 FINCH madáritató és fürdő E-7700 59
Ø 25, E-7708 Ø 25, E-7707 Ø 25, E-7710 / Ø 30, E-7714 MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel Ø 30, E-7711 Ø 30, E-7712 MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel Ø 25, E-7709 / Ø 30, E-7713 MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel 60 farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT MARETA akasztós önöntöző cserép + vízszintmérővel Ø 25, E-9317 / Ø 30, E-9318 Ø 55 antracit, E-9805 BERBERIS öntöző cserép Ø 26 taupe-e.csont, E-9806 BERBERIS öntöző cserép akasztóval Ø 26 antracit-e.csont, E-9810 BERBERIS öntöző cserép Ø 26 antracit-e.csont, E-9807 BERBERIS öntöző cserép ÚJ! ÚJ! Ø 30 taupe-e.csont, E-9808 ÚJ! Ø 30 antracit-e.csont, E-9809 Ø 30 antracit-e.csont, E-9811 ÚJ!
MARETA önöntöző balkonláda vízszintmérővel MARETA önöntöző balkonláda vízszintmérővel 60 cm, E-7715 80 cm, E-9319 MARETA önöntöző balkonláda vízszintmérővel 60 cm, E-7716 80 cm, E-9320 60 cm, E-7717 MARETA önöntöző balkonláda vízszintmérővel 60, E-7718 61 farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT Plastia kanóc önöntöző cserepekhez és balkonládákhoz E-8633 Berberis 40, 60 cm Mareta 25, 30, 60 cm Siesta 25, 29, 30 cm Tolita 19 cm Plastia balkonláda tartó E-8634 Mareta balkonládákhoz fém, 5 cm Plastia akasztó virágcseréphez E-8632 Mareta és Siesta önöntöző virágcserepekhez 25-30 cm KIEGÉSZÍTŐK Vízszintjelző Berberis balkonládához E-8902 MARETA önöntöző balkonláda 60 zöld, E-8512 ÚJ!
ROSETA leszúrható váza bronz 1 l - E-8191 1,3 l - E-8194 ROSETA leszúrható váza antracit 1,3 l - E-8193 ROSETA leszúrható váza ezüst 1 l - E-8192 ROSETA kültéri súlyozott váza ezüst 1 l - E-8188 1,3 l - E-8190 ROSETA kültéri súlyozott váza antracit 1,3 l - E-8189 ROSETA kültéri súlyozott váza bronz 1 l - E-8187 62 ROSETA önöntöző cserép antracit ROSETA önöntöző cserép ezüst 30 cm E-9300 40 cm E-9302 30 cm E-9299 40 cm E-9301 farmmixshop.hu FARMMIX CSOPORT ÚJ! PILEA locsolókanna 1,8 l elefántcsont 1,8 l zöld 1,8 l taupe E-8183 E-8182 E-8181 3,8 l taupe 3,8 l elefántcsont 3,8 l zöld E-8185 E-8184 E-8186 MAX lolcsókanna 1,5 l bézs E-8519 kék E-8641 sárga E-8639 szürke E-8640 zöld E-8642 PIERRE locsolókanna 1,8 l taupe 1,8 l zöld 1,8 l elefántcsont E-9554 E-9555 E-9556
e-lapozo.huRkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=