5 Egyszer volt, egyszer nem volt, de azért egyszer mégiscsak volt egy cipô. Meg egy papucs. Meg egy csuka. Meg egy csizma. Ezek a kedves bebújós, befûzôs, klaffogós és kopogós lábbelik gyanútlanul álldogáltak a teraszokon, erkélyeken a Sváb- hegy ropogós levegôjû otthonai elôtt. Mind reménykedve várták, hogy gazdáik lábai fejest ugorjanak beléjük, majd jól kitöltve ôket bejárják a környék hegyeit- völgyeit. Voltak itt gyerekméretû tipegôk, felnôttméretû csónakok, szanaszét csosszantott csoszogók, melyeket vagy szépen egymás mellé rendezve vagy keresztbe-kasul egymásra hányva hagytak az ajtók elôtt. A lábbelik mégis szerették ezeket a csupasz vagy zokniba, harisnyába öltöztetett ötujjú lényeket, melyek miután kényelmesen kinyúltak bennük, fickándozva emelték és tették le ôket minden lépésnél az útra. Minden reggel, amikor a nap felkelt, vele együtt új túrák és séták ígérete is kibukott a hegyek mögül.
6 A bakancsok különösen szerették a saras, pocsolyás, dimbes- dombos utakat, amiken hernyókkal teli talpaik jól meg tudtak kapaszkodni, és utána dagonyáztak is egy kiadósat. A papucsok a strandokat és a gôzölgô nyári utcákat kedvelték, mert jó meleg idôben indultak el bennük, és nemcsak a gazdáik, de ôk is meg tudtak fürödni a medencék partján. A szerencsésebbek a víz felszínén is úszkálhattak egyet.
7 Az elegáns magas sarkú cipôk a puccos, kifent-kikent estélyek vörös szônyegein vagy az irodák puha padlószônyegein érezték igazán elemükben magukat. Néha végigkopogtatták a Váci utcát vagy a plázák kövezetét, hátha valaki ajtót nyit nekik a járda alól. Az utcai cipôk az utcáktól, utaktól, terektôl, közöktôl a sétányokon, sikátorokon, sorokon és sugárutakon át a köröndökig, lépcsôkig mindenhova elvitték gazdáikat, amíg csak el nem koptak, és ki nem kandikált egy nagylábujj a talpuk egyik lyukán.
8 Egyik este, amikor a nap már lement a Svábhegy mögötti kis völgybe, és elszunnyadt, minden lakásban és házban kigyulladtak a fények, mint megannyi szentjánosbogár a távolban, a bent lakó emberek pedig ide-oda tüsténkedtek, vacsorát készítettek a konyhában, vagy terpeszkedtek a kanapékon, nézve a kandallóként vibráló képernyôket. Nem is sejtették, hogy odakint egy másik világ számára épp most kel fel a nap, szövôdnek a tervek keszekusza hálói, és kezdôdnek az igazi kalandok. A csuka, a papucs, az utcai cipô mit sem sejtve szunyókáltak a teraszajtók és bejárati ajtók küszöbén, amikor egyszer csak felvillant
9 egy keskenyre húzott, világító szempár. Óvatosan, kimérten felle mozgott, úgy közeledett. Majd megállt, pislantott egyet, aztán mozgott tovább. Mögötte még egy kisebb világító szempár tûnt fel. Ez picit fáradtabb, komótosabb volt. Majd még egy. Ez a szempár aprócska létére hatalmasra tágult, és tele volt kíváncsisággal. Összevissza fickándozott, nem tudott egyenes vonalban mozogni. A legelsô szempár hirtelen megállt, mire a mögötte lévôk szertelenségükben nekiütköztek, és nyikkantak egyet-egyet. A vezetô mérgesen suttogva így szólt: – Maradjatok már csendben! – Miért? – kérdezett vissza a második szempár.
– Mert mindjárt odaérünk – válaszolt az elsô. – Hova? – értetlenkedett erre a harmadik szempár. – Ahová megbeszéltük: a zsákmányhoz – tett helyre mindenkit az elsô. – Mi lesz a mai zsákmány? Kakas vagy Tás? – kérdezte az álmatag második. – Most Crocs lesz meg Adidas – vágta rá az elsô. – Olyat még nem ettem – mondta a harmadik szempár tulajdonosa, majd megnyalta a száját. – Ezeket nemmegenni fogjuk. Most pedig pocoklesôket befogni! A benti fények egy pillanatra rávetültek a három szempárra, ahogy elhaladtak a teraszablakok mellett. Három kék színû rókához tartoztak. Réka, Rufi és Rozi volt a nevük, és a háztól nem messze lévô erdôben laktak, ahonnan lejöttek egy picit portyázni.
Most nem a kidobott kajamaradékokra vagy az itt-ott hobbiból tartott városi baromfikra utaztak, hanem a lábbelikre. Céljuk volt ezekkel. – Ha szólok, felkaptok egy lyukacsos papucsot, egy csíkos cipôt meg egy pici bakancsot, és spuri vissza az erdôbe. Értettétek? – kérdezte szigorúan Réka, a rókamama. – Anya, én enni akarok! Papuccsal nem lakok jól – panaszkodott Rufi, az idôsebb rókagyerek. – Eszedbe ne jusson megenni! Otthon kapsz pocokpörköltet – mondta Réka. Az anyaróka szisszent egyet, mire a többiek liba-, azaz rókasorban elindultak a gyanútlanul szundikáló zsákmányokért. Szájukba kapták ôket, majd puha tappancsaikon visszaszökkentek az erdôbe.
e-lapozo.huRkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=