BEVEZETŐ A Farmmix Kft. már 1991-től jelen van Magyarországon és azóta egyet jelent a megbízhatósággal és a szakszerű, pontos kiszolgálással. Társaságunk fő profilja a növényvédőszer-, vetőmag-, műtrágya-kereskedelem, valamint kemikáliák, vetőmagvak és műtrágyák csomagolása. Az elmúlt évek során működési területeinket elsősorban a Dunától keletre eső országrészen alakítottuk ki. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, valamint Békés megyékben önálló telephelyekkel rendelkezünk, Hajdúböszörményben található. központunk FARMMIX A MEGBÍZHATÓ PARTNER! farmmix.hu - széles kapcsolatrendszert alakítottunk ki a legtöbb Magyar országon jelen levő hazai és külföldi kemikáliát gyártó, illetve forgal- mazó vállalatokkal, - disztribútorai vagyunk a Helm AG, Industrias Afrasa S.A. cégeknek, valamint a francia Agrimer cég Agrocean termékcsaládnak, az Omex angol műtrágyagyár és az Agrosol 2000 Kft. termékeinek, - tanácsadási tevékenységünk keretein belül szakembereink a legújabb elméleti és gyakorlati ismeretekkel eredményesen segítik a termelők munkáját, - 2001 óta ISO 9001, 2007 óta ISO 14001 minőség, illetve környezetirányítási rendszert működtetünk a partnereink igényeinek minél tökéletesebb kiszolgálása érdekében, - 2003-ban kezdte meg a működését a Farmmix Kft. szamosszegi csomagolóüzeme (folyadék- és portöltő-kapacitás), amely új lehetőségeket adott kereskedelmi tevékenységünk bővítésére (csomagolás, bércsomagolás), így 2004 óta saját termékkörrel is rendelkezünk, - saját termékpalettánk jelentős bővülése révén önálló technológiai ajánlást tudunk biztosítani a Magyarországon termeszthető főbb kertészeti és szántóföldi kultúrákhoz, - 2018-ban elindítottuk Fatudor programunkat: fatudor.hu - 2021-ben Mátészalkán nyitottuk meg legújabb telephelyünket - webáruházunk új címen érhető el: farmmixshop.hu - 2022-ben megnyitottuk laboratóriumunkat Szamosszegen. Novembertől akkreditált talajvizsgálati (szűkített, bővített) szolgálta- tást tudunk ajánlani partnereink részére. Részletekről itt olvashat bővebben: fxlab.hu - 2022-től vegyesiparcikk nagykereskedelemmel is foglalkozunk, széles választékkal és prémium minőségű brandekkel (Nishigaki, Geocover, Big Gardening, Ramda, Plastia, Acquaer, Kolmax, Garden Flow, Upp Yard, GF, Disney) várjuk vásárlóinkat. A 2015-ös évtől a Farmmix Kft., mint a Farmmix Csoport tagja folytatja tovább tevékenységét, egyesítve a tagvállalatok szakértelmét, ezáltal még hatékonyabbá téve a partnerek egyéni igényeinek kielégítését. A Farmmix Csoport jövőbeli tervei között szerepel a kiemelt forgalmazási termékek értékesítésén túl, a saját kiszerelésű termékportfólió megismertetése az ország egész területén. Ezen új irány érdekében elsőként, kizárólag saját kiszerelésű és alternatív termék palettával mutatkozik be a Farmmix Csoport legújabb tagja az FDM Trade Kft.: fdmtrade.hu Kedves Olvasó! Katalógusunkban bemutatjuk a Farmmix Csoport csomagolóüzemének legújabb termékkínálatát, valamint cégünk kiemelt forgalmazási ajánlatait. Reméljük, hogy 2024. évi kiadványunk értékes és hasznos segítséget nyújt az Ön munkájához, tovább erősítve üzleti kapcsolatainkat! Cégünk az elmúlt 32 év alatt dinamikusan fejlődött: Az FDM Trade Kft. Magyarország dunántúli területein kezdi megismertetni a Farmmix Csoport által képviselt növényvédelmi megoldásokat. Célja a saját márkanéven forgalmazott termékek bevezetése, valamint hosszú távú, jól működő kapcsolatok kiépítése elsősorban a Dunántúlon. Amennyiben további információkra, növényvédelmi szaktanácsra lenne szüksége, keresse kollégáinkat! Örömmel segítünk Önnek! fdmtrade.hu
TARTALOMJEGYZÉK GYOMIRTÓ SZEREK GOMBAÖLŐ SZEREK ROVARÖLŐ SZEREK 58 59 60 62 63 64 65 BIOCID TERMÉKEK RÁGCSÁLÓIRTÓ SZEREK 96 96 97 97 97 98 Storm termékcsalád Proktum B Atlantis patkányláda Broditop család Zapikill Fluo-NP blokk Ratron GW HASZNOS INFORMÁCIÓK Alternatív termékek Technológiai ajánlások Kapcsolat 111 109 120 EGYÉB KÉSZÍTMÉNYEK Antak Dripp Extra Ethrel Itcan SL 270 NU-Film 17 74 75 76 77 78 CSOMAGA JÁNLATOK Kukorcia technológiai csomagok Búza technológiai csomag Farmmix csomagajánlatok Fontelis csomag FDM csomagajánlat 68 69 70 70 71 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 480 Solo Extra Bonaca Bridge Extra Buldozer Buster 100 EC Calaris Pro Clomate Clyde FX Connex WG Cross Extra Deft Clear Digator Fenoxinn 110EC Flurox Forte 333 EC Fornet 40 SC Fornet Max 6 OD Gladiator Forte Imperial MCPA-750 Mextra Solo Narval Oceal Puma Extra Radar Rimel 25 SG Simba Syrius-D Tempo Trailer Tropping 700 WG Win 40 SL 38 39 40 41 42 43 44 46 47 48 50 51 52 53 54 55 Alfa-Solo Armetil C Blister Bukat 500 SC Fontelis Hydroflow Hydrostar Kaplan 80 WG Legado Meteor Microthiol Max Patel 300 EC Pol-Sulphur 800 SC Raxil FS 060 Target 80 WDG Tebu 250 EW Artiler 200 SE Delta Super Full 5 CS Ovispray Raisan Sherpa 100 EC Temporis EW TERMÉSNÖVELŐ ANYAGOK 80 83 84 88 90 92 93 Lamina termékcsalád Green Nano FitoMaxx lombtrágya család Naturamin WSP Omex műtrágyacsalád Raiza-Mix Solufeed ROVARIRTÓ SZEREK Bio-Perm Fendona 15 SC Garban Tathrin EC Bombex Farumy ZW Bombex MF Pyregeen Demand Air Control S spray Kapter hangyairtó gél Tx3 csótányirtó gél 99 99 99 100 100 100 101 101 102 102 102 KERTÉSZETI A JÁNLAT Big Gradening Geocover Nishigaki Ramda Garden Flow GF 104 105 106 107 108 109
GYOMIRTÓ SZEREK
4 480 SOLO EXTRA Azonos a Dicavel SL termékkel. 480 g/l dikamba Takarmány kukoricában a kultúrnövény kelése után annak 3-6 leveles, valamint a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 valódi leveles fejlettségekor kell a kezelést végrehajtani. Évelő kétszikű gyomfajok esetében a magasabb dózisban kell alkalmazni, apró szulák és sövény szulák ellen, ha a gyomnövények átlagos nagysága eléri a 15-20 cm-t, mezei acat ellen pedig annak tőlevélrózsás állapotában. Évelő kétszikű gyomnövényekkel erősen fertőzött területen a kukorica 6 leveles fejlettségén túl, a permetezést durva cseppképzésű, a sorok közé belógó szórófejekkel célszerű elvégezni. Magról kelő és évelő egyszikű gyomnövényekkel fertőzött területen nikoszulfuron hatóanyagú szerekkel, mint pl. Fornet 40 SC, Fornet 6 OD, valamint rimszulfuron (Rimel 25 SG), szulkotrion hatóanyagú készítmények engedélyezett dózisával ajánlott kombinálni. SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Egyedülálló hatékonysággal írtja az évelő kétszikű gyomokat (apró szulák, sövény szulák, mezei acat), kiemelkedő hatékonyságú a kalászosok MCPA és 2,4-D ellenálló gyomnövényei ellen (kamillafélék, galaj, keserűfűfélék). Emellett a hagyományos magról kelő kétszikűeket is kiválóan irtja (libatopfélék, disznóparéjfélék, parlagfű). A gyomirtó hatás tapadásfokozó hozzáadásával a fejlettebb és nehezen irtható gyomnövények ellen javítható. Tökéletes kombinációs partnere a nikoszulfuron. A 480 Solo Extra és a nikoszulfuron valamint a rimszulfuron kombinációja a Farmmix Kft. Technológiai csomagjaiban is elérhető. KOMBINÁCIÓS PARTNER Fornet 40 SC, Fornet Max 6 OD, Narval Rimel 25 SG, Tempo ELŐNYÖK kiváló megoldás mezei acat ellen Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás magról kelő és évelő kétszikű gyomok kukorica (takarmány) 0,5-0,6 200-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 1 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 1 l 5 l Formuláció: SL I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT BONACA 250 g/l fluroxipir Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) *előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás magról kelő kétszikű gyomok, valamint aprószulák, hamvas szeder, sövényszulák 0,6 – 0,8 l/ha 200-300 nk* KOMBINÁCIÓS PARTNER Trailer, Buldozer, Gladiator Forte ELŐNYÖK kiváló megoldás speciális gyomproblémákra (galaj, aprószulák, hamvas szeder) őszi búza őszi árpa 5 A készítményt őszi búza és őszi árpa kultúrában kizárólag tavasszal, posztemergensen egy vegetációs időszakban egyszer lehet felhasználni. A kultúrnövény 2 leveles állapotától a zászlós levél kiterüléséig 0.6 – 0.8 l/ha dózisban (kombinációban 0.6 l/ha dózisban) javasolt kijuttatni. Normál vetésváltás esetén nincs utóvetemény korlátozás. Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: Formuláció: Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 3 év EC I. 1 l, 5 l 1 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Kiváló kombinációs partnere a Trailer készítményeknek, melyekkel akár zászlós levél kiterüléséig kijuttathatók. Speciális gyomproblémák megoldására (galaj, aprószulák, hamvas szeder) alkalmazható hormontartalmú készítmény. A szulákfélék és a szeder 15 cm fejlettségben a legérzékenyebbek a készítményre. Aprószulákkal erősen fertőzött területen tarló kezelésénél Bonaca és glifozát hatóanyagú szer (Buldozer) kombinációt alkalmazzunk, ez gátolja legjobban az aprószulák újrahajtását.
BRIDGE EXTRA 500 g/kg flumioxazin Kultúra Károsító Dózis (kg/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) magról kelő kétszikű gyomnövények 0,08 200-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kukoricában (takarmány) a készítményt a kultúrnövény vetése után kelése előtt (preemergensen) kell kijuttatni. Napraforgóban vetés után kelés előtt (preemergensen), és állománykezelés formájában is kijuttatható a készítmény. Állománykezelés esetén a kijuttatást a napraforgó, valamint a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 valódi leveles korában kell elvégezni. Szikleveles napraforgót kezelni tilos, a javasoltnál fejlettebb állományban a kezelést követően a napraforgó levelein perzselésben megnyilvánuló fitotoxikus tünetek jelentkezhetnek! Szójában a kezelést vetés előtt, 6-8 cm mélyen a talajba dolgozva (PPI) kell elvégezni, vagy vetés után kelés előtt (preemergensen) kell kipermetezni a készítményt, a vetést követő két napon belül. Burgonyában ültetés után kelés előtt (preemergensen) a végleges bakhátakra kell kipermetezni a készítményt. A burgonya kelésekor lehulló nagyobb mennyiségű csapadék esetén a készítmény a kelő egyedeken perzselésben megnyilvánuló, múló fitotoxikus tüneteket okozhat. Cirokban a kultúrnövény vetése után kelése előtt (preemergensen) kell a készítményt kijuttatni. ELŐNYÖK Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: Formuláció: Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 3 év WP I. kukorica (takarmány), napraforgó, szója, cirok SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA 5x80 g 1-2 Azonos a Pledge 50 WP termékkel. Kezelések max. száma Kezelések közötti min. időtartam (nap) 1x magról kelő kétszikű gyomnövények 0,08-0,1 200-300 nk* burgonya 1x magról kelő kétszikű gyomnövények, Apera spica-venti 0,06 200-300 nk* őszi búza 1x magról kelő kétszikű gyomnövények 200-300 nk* szőlő, almatermésűek, (3 évnél idősebb telepítés), 2x60 csonthéjasok (3 évnél idősebb telepítés) magról kelő kétszikű gyomnövények 0,2 200-300 45 2x60 erdészet (tűlevelűek, lombos erdő), magról kelő kétszikű gyomnövények 0,3-0,6 200-300 2x60 díszfaiskola (tuja, tisztafa, boróka és hamisciprus – 1 évnél idősebb) magról kelő kétszikű gyomnövények 0,1-0,2 250-300 1x Tradicionális gyomirtószer, széles felhasználhatósággal (preemergens és posztemergens kijuttatás) és kiváló talajon keresztüli hatástartammal. Régi, jól bevált hatóanyag, melyet kiemelkedő hatás jellemez magról kelő kétszikű gyomok ellen. Számos kultúrában engedélyezett, melyek közül szójában, cirokban, napraforgóban és szőlőben kiemelkedő fontosságú. Napraforgóban a fitotoxikus tünetek elkerülése végett, használjuk 4 leveles állományban. A Bridge Extra egy kiváló hatékonyságú és kedvező hektárköltségű készítmény 2020-tól ajánlatunkban. széles felhasználhatóság, talajon keresztüli tartamhatás 0,2-0,3 nk* nk* *előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás 6 KOMBINÁCIÓS PARTNER Radar
BULDOZER 360 g/l glifozát Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) *előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás **légi kijuttatás engedélyezett 50-60 l/ha lémennyiséggel, cseppnehezítő anyag kötelező hozzáadásával magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok 4,0-6,0 250-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT A készítmény nem szelektív, a gyomnövényektől megvédendő kultúrnövényre nem kerülhet a hatóanyag, mert azt károsíthatja. KOMBINÁCIÓS PARTNER hatásfokozásra FitoMaxx Nitrogén oldat ELŐNYÖK totális gyomirtó szer minden gyomproblémára Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: Formuláció: Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 3 év SL II. A glifozát hatóanyagot a növény a klorofillt tartalmazó zöld részein keresztül veszi fel. A hatóanyag innen transzlokálódik a gyökerekbe, tarackokba, rizómákba. A hatástünetek 1-2 hét után jelentkeznek öregedésben, törpe növésben, levél és hajtásbarnulásban. szántóföld, tarló legelő, gyep erdészet összes fafaj erdészet fakitermelés szőlő, almatermésűek, csonthéjasok, héjas gyümölcsűek (3 évesnél idősebb) őszi búza, őszi és tavaszi árpa repce mezőgazdaságilag nem művelt területek, vízzel nem borított csatornák, árokpartok, vasúti pályatestek közterületek totális gyomirtás 4,0-6,0 250-300 nk* 4,0-5,0 150-250 14 totális gyom- és cserjeirtás 3,5-5,0 250-300 nk* sarjhajtások ellen 3,5% töménységben 300-400 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok 2,0-3,0 150-200 nk* 4,0-6,0 évelő egy- és kétszikű gyomok magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok, 60%-os megbarnulásnál 150-250 10 totális gyom- és cserjeirtás 5,0-6,0 250-300 nk* 2,0-6,0 250-300 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok 4,0-6,0 Egy- és kétszikű növények totális gyomirtója. Az érésgyorsítástól a kiskerti gyomirtásig számos helyen felhasználható jól bevált hatóanyag. SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA 20 l 1-2 Az ún. „új típusú" glifozátokat a jobb felszívódás és gyorsabb hatás érdekében adalékanyagokkal kell kombinálni. A kijuttatandó dózis a gyomnövények összetétele és nagysága határozza meg. 3-6 órán belül a kijuttatott permetlé keverék esőálló. Azonos a Boom Efekt termékkel. tarló, művelés alatt nem álló mezőgazdasági területek magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok 2,0-3,0 250-300 nk* 7 2,0-3,0 3,0-4,0 4,0-6,0
8 BUSTER 100 EC Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) magról kelő egyszikű gyomnövények fenyércirok (magról kelő) fenyércirok (rizómáról kihajtó) tarackbúza 0,35-0,5 200-300 90 FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Napraforgóban a kezelést magról kelő egyszikű gyomnövények, valamint a fenyércirok és tarackbúza ellen a kultúrnövény 4-6 leveles fejlettségénél kell elvégezni. A magról kelő egyszikű gyomnövények 2 leveles koruktól bokrosodásukig, a fenyércirok és a tarackbúza az intenzív növekedési szakaszukban, 10-30 cm-es fejlettségükkor a legérzékenyebbek a készítményre. Erős gyomosodás, vagy megkésett kezelés esetén az engedélyokiratban megadott magasabb dózisokban kell felhasználni. Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap (száradásig) Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év Formuláció: EC II. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 napraforgó 100 g/l kizalofop-P-etil Azonos az Investo 100 EC termékkel. 0,4 0,5-0,6 1,0 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA A készítmény a napraforgó hatékony és költségtakarékos szelektív egyszikű írtója. A kijuttatandó dózismeghatározásánál figyelembe kell venni a területen lévő fűféle gyomnövények összetételét és nagyságát. Az alacsonyabb lémenynyiséggel és porlasztással történő egyenletes kijuttatás növeli a készítmény hatékonyságát. 1 l 5 l ELŐNYÖK fenyér cirok, tarackbúza ellen is kiváló hatás
9 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA KOMBINÁCIÓS PARTNER Fornet 40 SC, Fornet 6 OD, Narval ELŐNYÖK csemegekukoricába is használható, tartamhatás kétszikű gyomokra Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 14 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) kukorica (takarmány-, csemege-, vetőmag, siló) 1,5-2,3 250-300 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok A Calaris Pro mindkét hatóanyagát mind levélen, mind gyökéren keresztül felveszi a gyomnövény, ami azt jelenti, hogy a később csírázó kétszikű gyomnövények ellen tartamhatással is rendelkezik. A mezotrion HPPD típusú vegyület, a karotinoid szintézist gátolja, míg a terbutilazin a fotoszintézis gátlásán keresztül fejti ki a hatását. A szer két olyan élettani folyamatot gátol, mely egymás nélkül nem tud működni – az eredmény gyors hatás, mely kezdetben sárgulás formájában, majd a gyomnövények elszáradásában, elhalásában jelentkezik. Kiváló megoldást nyújt az olyan nehezen irtható gyomfajok ellen, mint a selyemmályva, parlagfű, csattanó maszlag. Kombinációban nikoszulfuron hatóanyaggal csomagban elérhető a Farmmix Kft. kínálatában (Kukorica technológiai csomag IV.). Javaslatok a felhasználáshoz: az ún. „kettős réses, vagy kettős lapos sugarú” szórófejek alkalmazásával a permetléfedettség és ezáltal a biológiai hatás is javítható, (pl. TurboTwinJet). Erős gyomosodás esetén, ha a gyomok egymást is árnyékolják, a magasabb permetlémennyiség használata javasolt. Egyszikű gyomfertőzés esetén a permetléhez 3-4 kg/ha ammónium-nitrát vagy bármilyen nitrogéntartalmú lombtrágya hozzáadása szükséges. A készítményt nedvesítőszerrel tankkombinációban a kukorica kelése után posztemergensen kell kijuttatni, 1,8-2,3 l/ha dózisban. A kijuttatási időpont megválasztásakor a gyomnövények fejlettsége az irányadó. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-6, a magról kelő egyszikűek (kakaslábfű és ujjasmuhar fajok) 1-3 leveles állapotukban a legérzékenyebbek a készítményre. Amennyiben egyéb kukoricában engedélyezett posztemergens gyomirtó szer készítménnyel tankkombinációban alkalmazzuk, úgy a készítmény dózisa 1,5-1,8 l/ha. Tankkombinációban való alkalmazásakor mindig figyelembe kell venni a kombinációs partner engedélyokiratában rögzített növényvédelmi technológiai előírásokat. A készítmény kijuttatható a kukorica vetése után, kelése előtt (preemergensen), ez esetben a dózis 2,3 l/ha. Preemergens kijuttatásnál a készítményt egyszikű gyomnövények ellen hatékony készítménnyel kombinációban kell alkalmazni, annak engedélyokiratában meghatározott dózisával. Az utolsó kezelés fenológiai állapota 8 leveles állapot. 50 g/l mezotrion + 326 g/l terbutilazin CALARIS PRO * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 9,2 l Formuláció: SC I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1
10 KOMBINÁCIÓS PARTNER Rapsan 500 SC ELŐNYÖK kiváló vízoldékonyság, kevés csapadék is elegendő a hatáskifejtéshez 360 g/l klomazon CLOMATE FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) őszi káposztarepce 0,33 200-300 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok Őszi káposztarepce kultúrában a készítményt vetés után, kelés előtt (preemergensen) kell kijuttatni, jól elmunkált aprómorzsás talajfelszínre. A kezelést a vetés után minél hamarabb el kell végezni, legkésőbb a vetés után 5 nappal. A repce magvakat legalább 2 cm-es talajrétegnek kell takarnia a megfelelő szelektivitás érdekében. * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év Formuláció: CS I. Forgalmi kategória: Burgonyában a készítményt a végleges bakhátak kialakítása után kell kipermetezni, a kultúrnövény kelése előtt, a kezelést követően talajmunkát ne végezzünk. A burgonya gumókat legalább 2 cm-es talajrétegnek kell takarnia a megfelelő szelektivitás érdekében. A készítmény a gyomirtási spektrum szélesítése céljából kombinálható, az érintett kultúrákban engedélyezett készítmények engedélyokiratukban meghatározott dózisával. Kombináció esetén mindig figyelembe kell venni a kombinációs partner alkalmazás-technológiai előírásait. burgonya 0,25 200-300 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok Talajon keresztül, csíranövény pusztító hatással rendelkező készítmény. Az eredményes gyomirtáshoz legalább 15 mm bemosó csapadékra van szükség. Kétszikű gyomnövények közül széles a gyomirtási spektruma. Hatása hosszan tart, ezért agrotechnikai műveleteket (pl. húzatás) a területen ne végezzünk. SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA 1 l Kezelések max. száma: 1
11 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) őszi búza, őszi árpa, durumbúza, rozs, tritikálé, zab 1,35-1,8 200-300 nk* magról kelő kétszikű gyomok Őszi búza és őszi árpa kultúrákban a készítményt posztemergensen, a kultúrnövény 3 leveles állapotától a zaszlóslevél levélhüvely-növekedésének végéig lehet kijuttatni 1,35-1,8 l/ha dózisban. Durumbúza kultúrában a készítményt posztemergensen, a kultúrnövény bokrosodásának kezdetétől a zászlóslevél kiterüléséig lehet kijuttatni 1,35-1,8 I/ha dózisban. Rozs és tritikálé, tavaszi búza és tavaszi árpa kultúrákban a készítmény posztemergensen juttatható ki, a kultúrnövény 3 leveles állapotától a zászlóslevél kiterüléséig. Zab kultúrában a kultúrnövény 3 leveles állapotától az 1 nóduszos fejlettségéig lehet kijuttatni a készítményt 1,35-1,8 1/ha dózisban. A kijuttatás időpontját elsősorban a gyomnövények fenológiai állapota határozza meg. A ragadós galaj (Galium aparine) 2-4 levélörvös, az egyéb magól kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles korukban a legérzékenyebbek a készítményre. Erős ragadós galaj fertőzés vagy fejlettebb gyomnövények ellen az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózisban kell kijuttatni. 100 g/l fluroxipir + 1 g/l floraszulam CLYDE FX * előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év 5 l Formuláció: SE II. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 tavaszi búza, tavaszi árpa magról kelő kétszikű gyomok 1,35-1,5 200-300 nk* KOMBINÁCIÓS PARTNER Trailer, Buldozer, Gladiator Forte ELŐNYÖK Hűvös időben is hatékony, kiváló esőállóságú, két eltérő hatóanyag gyári kombinációja
12 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (g/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás ** 35 g/ha csak kombinációban őszi búza, őszi árpa, rozs, tritikálé** tavaszi árpa Fejlettebb ragadós galaj esetén, fluroxipir 75-125 g/ha dózisával kombinációban érdemes kijuttatni. Nagy széltippan ellen gyökérváltásig hatékony. Megkésett gyomirtás és az így kifejlődött erős gyomosodás esetén a gyomirtóhatás fokozható tapadásfokozó hozzáadásával. A levélen és talajon is kifejti hatását így tartamhatással is rendelkezik. A készítményt posztemergensen kell kijuttatni a kultúrnövény 3 leveles állapotától a zászlós levél megjelenéséig. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles korukban, a ragadós galaj pedig 1-3 levélörvös fejlettségekor a legérzékenyebb a készítményre. Erős gyomosodás, fejlettebb gyomnövények és évelő mezei acat ellen az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózist kell alkalmazni. A gyomirtó hatás fokozására a permetléhez nedvesítőszer hozzáadása szükséges, annak engedélyokiratában meghatározott dózisában. magról kelő kétszikű gyomnövények, mezei acat 60-70 60 200-300 nk* Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év 300 g Formuláció: WG I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 Tankkombinációban 35 g/ha juttatható ki! KOMBINÁCIÓS PARTNER Flurox Forte 333 EC, Bonaca hatásfokozásra FitoMaxx Nitrogén oldat ELŐNYÖK tartamhatással rendelkezik, mezei acat ellen kiváló CONNEX WG Azonos az Ergon termékkel. 68 g/kg metszulfuron-metil + 682 g/kg tifenszulfuron-metil
13 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA KOMBINÁCIÓS PARTNER Calaris Pro ELŐNYÖK számos kultúrában használható FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) bab, borsó, csicseriborsó, cékla, cikória, cirok, cukorrépa, csillagfürt, dinnye (görög- és sárga-dinnye), palántázott dohány, faiskola, csemetekert, gyógynövények (telepítés évében, fogyasztásra nem szánt állományban), gyümölcs nem termő ültetvény (almatermésűek, csonthéjasok, héjas gyümölcsűek, bogyósok), kínai kel, lencse, len, lóbab, repce, szamóca, szója, szőlő (nemtermőültetvény), takarmányrépa, tök (olaj- és sütőtök), burgonya 1,4-1,6 200-300 nk* magról kelő egyszikű gyomok A Cross Extra elsősorban a magról kelő egyszikű gyomnövények ellen hatékony preemergens (vetés után kelés előtt) gyomirtó szer. Magról kelő kétszikű gyomnövények, valamint évelő egy- és kétszikű gyomfajok ellen kombinációban kell alkalmazni, a kombinációs partner technológiai paramétereinek betartása mellett. A megfelelő gyomirtóhatás érdekében a készítményt jól elmunkált aprómorzsás talajfelszínre kell kijuttatni, 200-300 l/ha vízmennyiséggel, 150-250 mikron nagyságú cseppekkel. 1%-nál alacsonyabb szervesanyag tartalmú talajokon alkalmazása nem javasolt. A készítmény jó hatékonyságához permetezés után két héten belül 10-15 mm bemosó csapadék szükséges. Kukoricában a kultúrnövény vetése után, kelése előtt (preemergensen) juttatható ki, vagy kelés után (posztemergensen) a kultúrnövény 3 leveles állapotáig. Ciroknál szintén preemergensen alkalmazható. Dohányban palántázás előtt illetve kombinációban korai posztemergensen 1,0 l/ha dózissal juttatható ki. Bab, borsó, csicseriborsó, cékla, cikória, cirok, cukorrépa, csillagfürt, dinnye (görög- és sárgadinnye), kínai kel, lencse, len, lóbab, napraforgó, repce, szamóca, szója, takarmányrépa, tök (olaj és sütőtök) esetében is preemergensen alkalmazható. Gyümölcsben (nem termő ültetvény) és szőlőben valamint Faiskolában szintén preemergensen kell felhasználni. Gyógynövényeknél (telepítés évében, fogyasztásra nem szánt állományban) szintén vetés után, kelés előtt alkalmazható. 960 g/l S-metolaklór CROSS EXTRA * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás kukorica (takarmány, csemege, vetőmag), napraforgó 1,25-1,6 200-300 magról kelő egyszikű gyomok Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 200 ml, 1 l, 5 l Formuláció: EC III. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 (>60nap) Azonos a Dual Gold 960 EC termékkel.
DEFT CLEAR 200 g/kg metszulfuron-metil 14 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (g/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) búza, árpa, rozs, tritikále A Deft Clear-t már kora tavasszal, a fagyok megszűnését követően posztemergensen kell kijuttatni, mivel a hatóanyag már 5 °C felett is kifejti a hatását. A kétszikű gyomnövények 2-4 leveles, a ragadós galaj 1-3 levélörvös-, a mezei acat pedig tőlevélrózsás fejlettségénél a legérzékenyebb a kezelésre. A hatóanyag felvétele néhány óra alatt megtörténik, majd a gyomnövények sejtjeibe bejutva gátolja az aminosavak (ALS) bioszintézisét. A gyomnövények gyökér- és hajtásnövekedése leáll, a leveleken pedig klorotikus tünetek jelentkeznek. A hatóanyagra érzékeny gyomnövények a kezelést követően 7-14 nap alatt teljesen elpusztulnak. A metszulfuron-metil talajon keresztüli hatásának köszönhetően a permetezés után 4-6 héttel a csírázó magról kelő kétszikű gyomnövények is károsodnak. Őszi búza, őszi árpa, rozs és tritikále kultúrákban a készítményt tavasszal, posztemergensen kell kijuttatni a kultúrnövény bokrosodásának kezdetétől a bokrosodás végéig 20-25 g/ha-os dózisban. Tavaszi búza és tavaszi árpa kultúrákban a készítményt posztemergensen kell kijuttatni a kultúrnövény 3 leveles állapotától a bokrosodás végéig 20 g/ha-os dózisban. Őszi búza, őszi árpa, rozs, tritikále, tavaszi búza és tavaszi árpa kultúrákban a készítményt késői kijuttatás esetén a kultúrnövény szárbaindulásának kezdetétől a 2 nóduszos állapotig kell kijuttatni 20-30 g/ha-os dózisban. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles korukban, a ragadós galaj 1-3 levélörvös fejlettségekor a legérzékenyebb a készítményre. Erős gyomosodás esetén, fejlettebb gyomnövények ellen az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózisban kell alkalmazni. A gyomirtó hatás fokozására a permetléhez nedvesítőszer hozzáadása szükséges annak engedélyokiratában meghatározott dózisában! magról kelő kétszikű gyomnövények 20-30 200-300 Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: Formuláció: Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 2 év 100 g WG I. 1 nk* * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás Használatával eredményesen védekezhetünk a libatop félék, az ebszékfű, a disznóparéj félék, az árvacsalán félék, a pipitér félék, a pipacs, a vadrepce, valamint az IMI-(imidazolinon-ellenálló) és a SU (tribenuron-metil) toleráns napraforgó árvakelések ellen is. A gyomirtó hatás fokozására a permetléhez minden esetben nedvesítő szer hozzáadása szükséges. Erős és fejlett ragadós galaj fertőzöttség esetén a Deft Clear kiváló kombinációs partnere a Bonaca (fluroxipir), mely tankkeverékkel kiválóan védekezhetünk a gyomnövény ellen. ÚJ Azonos a Savvy termékkel. vasúti pályatestek totális gyomirtás 60-80 200-300 nk* KOMBINÁCIÓS PARTNER Bonaca, Flurox Forte 333 EC ELŐNYÖK tartamhatással rendelkezik, o már 5 C felett kifejti hatásást Vasúti pályatestek totális gyomirtására glifozát hatóanyagú készítmények engedélyokiratukban meghatározott magasabb dózisával kombinációban kell alkalmazni, posztemergensen kijuttatva.
15 ELŐNYÖK magról kelő és évelő egyszikűek ellen is használható FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) őszi káposztarepce 0,4 - 0,5 200-300 nk* magról kelő egyszikű gyomok Őszi káposztarepcében a magról kelő egyszikű gyomnövények, valamint fenyércirok és tarackbúza elleni kezelést a kultúrnövény 1 leveles fejlettségétől 6 leveles állapotáig kell elvégezni. Gabona árvakelés ellen a kezelést a gabona gyökérváltása előtt, legkésőbb a bokrosodás kezdetéig kell elvégezni. Erősen fejlett árvakelés, vagy kissé megkésett kezelés esetén az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózis alkalmazása szükséges. 108 g/l kizalofop-P-etil DIGATOR * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás cukorrépa 200-300 magról kelő egyszikű gyomok Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 5 l Formuláció: EC I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 fenyércirok magról kelő / rizómáról kihajtó tarackbúza gabona árvakelés 0,5 - 0,6 0,4 1,0 0,25 - 0,3 fenyércirok magról kelő / rizómáról kihajtó tarackbúza 0,4 - 0,5 0,5 - 0,6 0,4 1,0 nk* Cukorrépában a kezelést magról kelő egyszikű gyomnövények, valamint fenyércirok és tarackbúza ellen a kultúrnövény 4 leveles korától a 10 leveles fejlettségéig kell elvégezni. A magról kelő egyszikű gyomnövények 2 leveles koruktól bokrosodásukig, a fenyércirok és a tarackbúza az intenzív növekedési szakaszukban, 10-30 cm-es fejlettségükkor a legérzékenyebbek a készítményre. Erős gyomosodás, vagy megkésett kezelés esetén az engedélyokiratban megadott magasabb dózisokban kell felhasználni. A készítmény minden egyszikű kultúrát károsít, kijuttatásánál erre fokozottan ügyelni kell a szomszédos kultúrák védelme érdekében! Normál vetésváltás esetén bármilyen kétszikű szántóföldi kultúrnövény és kalászos kultúra vethető a normál vetésidő betartásával. A kultúrnövény kipusztulása esetén 2 hét után bármilyen kétszikű kultúra vethető, míg a kalászosok 6 hét után vethetőek. Magról kelő és évelő egyszikű gyomok elleni speciális gyomirtószer. A zsírsav bioszintézist gátolja az egyszikűeknél, a kétszikűek biokémiai úton lebontják. A zöld növényi szöveteken keresztül gyorsan felszívódik és a föld alatti részekhez is elszállítódik. A gyomnövények fejlődése a felvétel után pár nappal megáll, de a teljes hatáskifejtés lassabban, 2-3 hét alatt megy végbe. Az osztódószövetek elhalnak, a növény a nóduszok mentén lilul, könnyen széthúzható. Tartós szárazság vagy hűvös időjárás esetén a gyomok életfolyamata lelassul így a hatás gyengülhet. Gabona árvakelés ellen a kezelést a gabona gyökérváltása előtt, legkésőbb a bokrosodás kezdetéig kell elvégezni. Erősen fejlett árvakelés vagy kissé megkésett kezelés esetén, az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózis alkalmazása szükséges. Apróbb cseppmérettel és kevesebb lémennyiséggel növelhető a hatékonyság. SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA
16 FENOXINN 110 EC Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) magról kelő egyszikű gyomnövények: héla zab, nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit 0,7 200-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Őszi búza és tavaszi árpa kultúrákban a készítményt posztemergensen kell kijuttatni a kultúrnövény bokrosodásának kezdetétől a szárbaindulás kezdetéig. A héla zab, a nagy széltippan és a parlagi ecsetpázsit 1-3 leveles korban a legérzékenyebb a készítményre. A gyomirtó szer a következő hatóanyagokat tartalmazó gabona gyomirtó szerekkel nem keverhető: dikamba, bifenox, hormonhatású készítmények. őszi búza, tavaszi árpa 110 g/l fenoxaprop-P-etil + 120,4 g/l mefenpir-dietil Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap (száradásig) Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év Formuláció: EC I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 Kalászos kultúra speciális egyszikű gyomirtója. A kijuttatáskor törekedni kell a gyomnövények kezdeti stádiumára. Más készítményekkel történő kombináció esetén feltétlenül keverési próbát kell végezni. Szükség esetén elég folt- vagy forgókezelést alkalmaznunk. SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA 1 l * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás ELŐNYÖK nehezen írtható egyszikű gyomok ellen is hatékony megoldás
17 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA KOMBINÁCIÓS PARTNER Buldozer, Gladiator Forte, Deft Clear Connex WG, Trailer ELŐNYÖK maradványgyomok ellen kiváló hatású FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás ** az adott kultúrában légi úton is kijuttatható a készítmény 50 l/ha vízmennyiséggel *** kombinációban FLUROX FORTE 333 EC Azonos a Starane Forte 333 EC termékkel. 333 g/l fluroxipir kalászosok (őszi búza, árpa, rozs, zab, tritikálé)** kukorica (siló, takarmány) ** Tarló gyomirtásánál aprószulákkal erősen fertőzött területen Flurox 0,6 l/ha + glifozát hatóanyag kombinációt kell alkalmazni, amely a legnagyobb mértékben gátolja az aprószulák újrahajtását. Őszi búzában önmagában a bokrosodástól 2 nóduszos állapotig 0,6 l/ha dózissal, illetve kombinációban a bokrosodástól a szárba indulás kezdetéig, hatás kiegészítés céljából a kétszikű gyomnövények ellen hormonbázisú gyomirtó szerekkel kombinálva 0,225 l/ha mennyiségben javasolt kijuttatni. magról kelő kétszikű gyomok, aprószulák, sövényszulák, hamvas szeder 0,225*** -0,6 0,6 200-300 nk* 200-400 Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap (száradásig) Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 2 év 1 l, 5 l Formuláció: EC I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1 Kukoricában a 4-6 leveles fenológiai stádiumban kell kipermetezni 0,6 l/ha mennyiségben. A permetezést durva cseppek (250-350 mikron) formájában kell elvégezni a délutáni órákban, amikor a hőmérséklet 25°C alatt van. A kezeléshez 0,6 l/ha mennyiséget lehet felhasználni, melyet 300 l/ha vízzel kell kipermetezni. Csapadékos idő esetén, valamint szélvihar után a kezelést 3-4 nap elteltével lehet elvégezni, amikor a növényt védő viaszréteg ismét kialakult.
18 FORNET 40 SC Azonos a Motivell termékkel. 40 g/l nikoszulfuron Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) kukorica (takarmány) 0,75-1,5 * 250-300 60 FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA A Fornet 40 SC évente maximum két alkalommal juttatható ki. Csapadékszegény időjárás, légköri aszály esetén nedvesítőszer használatán túl 3-4 kg/ha ammónium-nitrát, vagy bármely más engedélyezett N-tartalmú műtrágya szükséges. A nikoszulfuron alapvető eleme a kukorica hatékony posztemergens gyomirtásának, ennek megfelelően a Farmmix Kft. kukorica technológiai csomagjaink is egyik elengedhetetlen komponensét képezi. A legszélesebb hatásspektrumú szulfonilkarbamid. Osztott kezelésnél 8-10 nap eltéréssel dózisa 1,0 + 0,5, vagy 0,75 + 0,75 l/ha. KOMBINÁCIÓS PARTNER kétszikű gyomirtó szerekkel ajánlott kombinálni (Farmmix kukorica csomagok) ELŐNYÖK költséghatékony kukorica gyomirtás alapeleme A Fornet 40 SC-t a kukorica 3-7 leveles fejlettségi állapotában kell kipermetezni, amikor a magról kelő egyszikűek 1-3 levelesek, az évelő egyszikűek átlagos magassága pedig 15-25 cm. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 valódi leveles korukban a legérzékenyebbek a készítményre. Évelő fenyércirok fertőzés esetén a gyomnövény 15-25 cm-es fejlettségénél kell alkalmazni. Amennyiben egyszeri kezeléssel történik a védekezés akkor 1,5 l/ha dózisban javasolt a készítményt kijuttatni. Helyettesítő termék a Neat 4 SC. Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: Formuláció: Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 3 év I. 1 l, 5 l SC 1-2 * kombinációban 1l dózis ** nincs korlátozás smaragd tuja, nordmann fenyő évelő és magról kelő egyszikű, magról kelő kétszikű gyomok 0,7-1,5 250-300 nk** évelő és magról kelő egyszikű, magról kelő kétszikű gyomok Örökzöldek esetén nyugalmi időszakban kell kijuttatni a készítményt. Ősszel már a növény befejezte a hajtásnövekedést és a leveleken kialakult a védettséget biztosító viaszréteg, tavasszal pedig a rügyek hajtása előtt.
19 FORNET MAX 6 OD Azonos a Samson Max 6 OD termékkel. 60 g/l nikoszulfuron Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) évelő és magról kelő egyszikű, magról kelő kétszikű gyomok kukorica (takarmány) 0,5-0,75 * 200-300 56 FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA A Fornet 6 OD a nikoszulfuron hatóanyag-tartalmú készítmények legújabb generációját képviseli, a készítmény magasabb hatóanyagtartalmának és új formulációjának köszönhetően. A hatóanyag a leveleken felszívódva gyorsan leállítja a gyomok növekedését, majd a kezelés után 12-16 nappal a gyomnövények elpusztulnak. A Fornet Max 6 OD-t a kukorica 3-7 leveles fejlettségi állapotában kell kipermetezni, amikor a magról kelő egyszikűek 1-3 levelesek, az évelő egyszikűek átlagos magassága pedig 10-20 cm. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 valódi leveles korukban a legérzékenyebbek készítményre. Felhasználható önmagában 0,5-0,75 l/ha dózissal egyszeri kijuttatással vagy osztott kezelés formájában 0,5+0,25 l/ha dózissal. Osztott kezelésnél a két kezelés között 8-10 nap eltérés szükséges. KOMBINÁCIÓS PARTNER kétszikű gyomirtó szerekkel ajánlott kombinálni (Farmmix kukorica csomagok) ELŐNYÖK magas hatóanyag tartalom, új olajos formuláció Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 5 l Formuláció: OD I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1-2 *kombinációba 0,5 l dózis smaragd tuja, nordmann fenyő évelő és magról kelő egyszikű, magról kelő kétszikű gyomok 0,5-0,75 200-300 nk** Örökzöldek esetén nyugalmi időszakban kell kijuttatni a készítményt. Ősszel már a növény befejezte a hajtásnövekedést és a leveleken kialakult a védettséget biztosító viaszréteg, tavasszal pedig a rügyek hajtása előtt.
20 KOMBINÁCIÓS PARTNER hatásfokozásra FitoMaxx Nitrogén oldat ELŐNYÖK kiváló megoldás minden gyomproblémára FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) szántóföld, tarló 2,0-3,0 4,0-6,0 250-300 nk* magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy- és kétszikű gyomok * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás ** legalább 10 ha összefüggő tábla esetén, az adott kultúrában légi úton is kijuttatható a készítmény 50-60 l/ha vízmennyiséggel, cseppnehezítő adalékanyag kötelező hozzáadásával őszi búza, árpa (őszi, tavaszi) almatermésűek, csonthéjasok, héjas gyümölcsűek, szőlő (3 évesnél idősebb) erdészet fakitermelés mezőgazdaságilag nem művelt területek, vasúti pályatestek, csatornák, árokpartok luc-, erdei-, fekete- és duglászfenyő (2 évesnél idősebb) erdészet (összes fa faj) telepítés előtt 1-2 héttel legelő, gyep 4,0-6,0 2,0-3,0 4,0-6,0 3,5 % 5,0-6,0 3,0-5,0 3,0-5,0 4,0-6,0 150-250 150-200 300-400 250-300 250-300 250-300 250-300 14 nk* - - - - nk* évelő egy- és kétszikű gyomok magról kelő egy- és kétszikű gyomok évelő egy-és kétszikű gyomok sarjhajtások ellen totális gyom- és cserjeirtás totális gyom- és cserjeirtás totális gyom- és cserjeirtás totális gyomirtás - Azonos a Taifun Forte termékkel. 360 g/l glifozát GLADIATOR FORTE Szántóföldi kultúrák esetében 3%-nál magasabb szerves anyag tartalmú talajokon, vetés előtt, illetve után, a csírázás megindulásáig alkalmazható a készítmény, ha az elvetett magvakat legalább 3 cm vastag aprómorzsás talajréteg takarja. A kis csíranövény nem érintkezhet a készítménnyel. Gyümölcsös és szőlő esetében a készítmény 3 évesnél idősebb telepítésekben alkalmazható. A kezelést célszerű a gyümölcsszüret után ősszel, illetve hajtásnövekedés kezdetéig tavasszal elvégezni. A kezelés során ügyelni kell arra, hogy a permetlé a zöld növényi részekre ne kerüljön, mert azokat károsíthatja. Ezt védőlemezzel felszerelt szórófejjel, vagy egyéb speciális permetezési technikával lehet biztosítani.
21 SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Fakitermelésnél a tuskók sarjhajtásai ellen kell alkalmazni 3,5%-ban. Két évesnél idősebb luc-, erdei-, fekete- és duglászfenyő telepítésekben teljes felülkezeléssel akkor lehet a készítményt kijuttatni, amikor kialakult a tűlevelek védettségét biztosító viaszréteg. Legelő, gyep területek felújításakor a feltörést, vagy az újravetést megelőzően használható. Mezőgazdaságilag nem művelt területeken - ahol ezt a helyi rendelet nem tiltja - totális gyomirtására lehet alkalmazni. A készítmény nem szelektív, a permetlé elsodródása esetén a környező kultúrákat károsíthatja. Lucernában arankával erősen fertőzött területeken foltkezelés, vagy teljes felületkezelés formájában. Foltkezelés estén 0,2-0,3% - os koncentrációban kell felhasználni. Teljes felületkezelés esetén 0,5-0,7 l/ha a készítmény dózisa. A kezelés kis mértékben visszavetheti a lucerna fejlődését a következő kaszálásig, ezért teljes felületkezelés csak erősen fertőzött területeken javasolható. A kezelést a lucerna kaszálását követő 5-7 nap múlva kell elvégezni. Magtermő lucernában, vagy a magfogás szakaszában alkalmazása nem javasolt. A dózis meghatározásánál fontos, hogy a terület gyomosodását kell figyelembe venni. A termék hatóanyaga kontakt hatóanyag, hatástartammal nem rendelkezik. Pre-poszt technológiát alkalmazva célszerű a kezelést, illetve ezáltal a vetést is úgy időzíteni, hogy minél több gyom legyen jelen a kijuttatáskor. E technológiát alkalmazva keléskor és az azt követő időszakban ideális körülményeket teremthetünk a kultúrnövény számára, megakadályozva a versengést a tápanyagokért és a vízért. A permetezést követően a területet legalább 6 óra hosszáig nem szabad, hogy csapadék érje. Magas páratartalom mellett, 15-25 °C közötti kijuttatáskor a leghatékonyabb. Száraz időjárás esetén az esti órákban kell permetezni és ekkor fontos az adalékanyag használata is. Fokozott nitrogén kijuttatással a hatás is növelhető. Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 1 liter felett II. 1 liter alatt III. 200 ml; 1; 5; 20; 1000 l Formuláció: SL Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1-2
22 IMPERIAL Azonos a Mustang SE termékkel. 6,25 g/l floraszulam + 300 g/l 2,4 D Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) magról kelő és évelő kétszikű gyomok 0,4-0,6 200-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Kiváló kombinációs partnere a nikoszulfuron (Kukorica technológiai csomag III.). Megbízható hatású a ragadós galaj, az ebszékfű illetve a csattanó maszlag ellen. Használata nem korlátozza a vetésforgó kialakítását. Széles hőmérséklet intervallum között alkalmazható, néhány órán belül megállítja a gyomok növekedését. A kezelés eltelte után már egy órával esőálló, gyorsan felszívódik a hatóanyag és eljut növekedési pontokhoz, majd leállítja a gyomnövény további növekedését. KOMBINÁCIÓS PARTNER Fornet 40 SC, Fornet Max 6 OD, Narval ELŐNYÖK néhány órán belül a gyomok növekedése leáll, széles hőmérsékleti intervallum között alkalmazható Gabonafélékben egészen a szárbaindulás kezdetéig felhasználható kétszikű gyomok ellen. Kiváló hatékonyságú a ragadós galaj 8 levélörvös, az ebszékfű 20-25 cm-es nagyságáig. A mezei acat a tőlevélrózsás állapotban a legérzékenyebb a kezelésre. Kukoricában a kultúrnövény 3-6 leveles koráig kijuttatható. A kétszikű gyomok a 2-4 leveles állapotban a legérzékenyebbek a kezelésre. Erős mezei acat, aprószulák és csattanó maszlag fertőzés esetén a magasabb dózist kell alkalmazni. Az Imperial 0,8 l/ha dózisát a nehezen irtható kétszikű gyomok tömeges kelésekor, a kukorica 5-6 leveles állapotában kell használni. Az évelő egyszikűekkel (fenyércirok) és kölessel fertőzött területen engedélyezett egyszikű irtó készítményekkel kombinálható. búza, árpa (kivéve sörárpa) rozs, zab, tritikálé kukorica (takarmány, siló) fénymag 0,4-0,6 0,6-0,8 * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 1 l, 5 l Formuláció: SE I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1
23 MCPA-750 Azonos az U 46 M Plus 750 SL termékkel. 750 g/l MCPA Kultúra Károsító Dózis (l/ha) Szükséges vízmennyiség (l/ha) É.v.i. (nap) őszi búza, árpa, zab, rozs, tritikálé** 0,8-1,0 200-300 nk* FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT SZAKMÉRNÖK A JÁNLÁSA Az MCPA az auxinok működését gátolja, szelektivitása a durva cseppképzésen alapul. Levélen át 3 óra alatt felszívódik. A magról kelő kétszikűek 2-4 leveles, az évelő kétszikűek 10-20 cm-es állapotban a legfogékonyabbak rá. A permetlé elsodródását a szomszédos kultúrákra kerülni kell, ezért fontos, hogy csak szélmentes időben történjen a permetezés! Kiváló kombinációs partnere kalászosokban a Trailer. KOMBINÁCIÓS PARTNER Trailer ELŐNYÖK gyorsan felszívódik Kalászosokban felhasználható a kultúrnövény 3 leveles fejlettségi állapota után szárbaindulás kezdetéig. Rét, legelő kezelését tavasszal, a gyomok intenzív növekedési szakaszában 5-10 cm-es növénymagasság mellett kell végrehajtani. Rost- és olajlen gyomirtására a szert a kultúrnövény 812 cm-es fejlettségénél kell kijuttatni. Négy évesnél idősebb telepítésű szőlőben csak sorkezelésre, a szőlőbogyók borsó nagyságú fejlettsége után alkalmazható. A permetlé a növény zöld részére nem juthat, mert károsodást idézhet elő. Négy évesnél idősebb telepítésű gyümölcsösben a virágzás előtt, vagy a gyümölcs kötődés stádium után alkalmazható a szőlőnél leírt módon. Római kamilla esetében 5-10 cm magas állományban kell a szert kipermetezni. A készítmény nem hatásos a poloskafű, madárhúr,füstike, galaj, gólyaorr, árvacsalán, ebszékfű, tyúkhúr, pipitér gyomnövények ellen. köles, rizs, fénymag** rét, legelő 1,2-1,4 0,8-1,0 * előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás ** az adott kultúrában légi úton is kijuttatható a készítmény ( 40-60 l/ha vízzel) rost- és olajlen** gyümölcsfélék, szőlő (4 évesnél idősebb) római kamilla magról kelő és évelő, kétszikű gyomok 0,6-0,8 0,4-0,5 0,8-1,0 300-400 200-300 300-400 300 300-400 Általános Információk Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Méhveszélyesség: méhekre nem jelölésköteles Kiszerelés: Eltarthatóság: 3 év 5 l Formuláció: SL I. Forgalmi kategória: Kezelések max. száma: 1
e-lapozo.huRkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=