Ajánlat kistermelőknek 2022

BAKTÉRIUMOS BETEGSÉGEK A baktérium a levélen, a levélnyélen, a száron, és a termésen okoz tüneteket. Megelőzésként tartsuk be a megfelelő vetésváltást, kétszer egymás után ugyanazon a helyen ne termesszünk uborkát. A vegyszeres védekezést mindenképpen a fertőzés kialakulása előtt kell elkezdeni. PERONOSZPÓRA A leveleken jelentkeznek először a tünetek. A levélfelszínen kisebb, sárgászöld foltok jelennek meg, melyeket a mellékerek határolnak. Ezzel párhuzamosan a levél fonáki részén, szürkés-lila gyepszőnyeg fejlődik. A levélzet bebarnul, elszárad és lehullik. Lehetőség szerint támrendszer mellet termeljük az uborkát. FENÉSEDÉS Világosabb barna foltok jelennek meg, melyek a levélen egyre növekszenek, majd elszáradnak, míg a termésen bemélyednek és vizenyősek. A betegség vetőmaggal vagy fertőzött növényik részekkel terjed. 94

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=